Jaime de Angulo, az 1887-ben született orvos, nyelvész és amatõr antropológus valódi õszinte elhivatottságot érzett az észak-amerikai indiánok életformája, hitvilága iránt. Éveket élt köztük, gyógyította õket, megtanulta a nyelveiket - volt olyan nyelv, amit õ beszélt utoljára, mert közben kihalt a nép – és leírta a meséiket. De mielõtt bárki azt hiszi, hogy az Indián Mesék valódi indián mesék lennének, közbe kell vágnom, és egyértelmûvé kell tennem, hogy ezek pont, hogy nem eredeti indián mesék, hanem Jaime de Angulo meséi, amiket saját gyerekei szórakoztatására írt, és közben messzemenõkig támaszkodott mindarra, amit az indiánoktól hallott. Ez nem pusztán mesés elemekben, karakterekben, mondásokban nyilvánul meg, de valahol mélyen az egész mesefolyam szabásmintájában ott bujkál az indián világfelfogás. Gyerekeknek szerintem nagyon való, a felnõtteket pedig visszaparancsolja a gyermeki idõszámításba, és boldog naivitással követik az egyszerû, de sejtelmes történeteket, melyeknek a fõszereplõi afféle ember-állat-félistenek, mint például Rókafiúcska, Prérifarkas apó, Sárgarigólány; a fordító Varró Zsuzsa jó érzékkel magyarította ezeket a neveket, melyek önmagukban képesek érzékeltetni a mesék zamatát.
