„Boldogok, akik sírnak”, mondja a Szentírás. A látszólag paradox megfogalmazás a keresztény életgyakorlat fontos elvére mutat rá. Istent könnyek között kell imádnunk – a bánat és az öröm könnyeivel: „A bűnbánat könnyhullatása a bűn iránti gyűlölet jele, az Isten látása utáni vágyakozás könnyhullatása pedig a szereteté”. Bellarmin Szent Róbert lelkigyakorlatos könyve a vonatkozó bibliai szöveghelyek, a meghatározó teológusok műveiből vett idézetek és a szentek életpéldája alapján bemutatja, mit jelent voltaképpen a „könnyek adománya”, milyen megfontolásból fakad, milyen gyümölcsöket terem, és melyek azok az Egyházat és híveit fenyegető külső és belső veszedelmek, amelyek miatt, ahogy a fordító Alácsi Ervin János írja, „minden igaz kereszténynek bőven lehet és kell is könnyeket hullatnia”.
IDÉZET A KÖNYVBŐL
„Jelen elvonultságomban az tehát az elhatározásom, hogy imádkozva és elmélkedve megvizsgáljam: mit tanít nekünk a Szentírás az üdvös sóhajtozásról, mi a galamb sóhajának tárgya és végül maga a sóhajtozás milyen gyümölcsöt terem. Akármilyen szomorúnak és utálatosnak tűnjék is a sóhajtozásról szóló értekezés, e szomorúságot oly hatalmas öröm fogja kárpótolni, hogy szerencsés szomorúságnak mondhatnánk. Mert, amint az Apostol beszél a Korinthusiaknak írt második levélben: »az Isten szerint való szomorúság üdvösséget szerez; a világ szomorúsága pedig halált szerez.«”
