Dervistörténetek
... A királynak volt egy hatalmas elefántja, amelynek jó hasznát vette a csatákban, és félelemteli tiszteletet ébresztett vele az emberekben. A környékbeliek égtek a vágytól, hogy láthassák az elefántot, és néhányan a város vak lakói közül is, bolond módra, a keresésére siettek. Minthogy fogalmuk sem volt, milyen egy elefánt formája vagy alakja, csak vakon tapogatóztak, hogy valamely részének érintésével ismereteket szerezzenek róla.
Núrí Bej egy megfontolt és tiszteletre méltó albán úr volt, aki egy nála sokkal fiatalabb nőt vett feleségül. Egy este, amikor a szokásosnál korábban ért haza, egyik hűséges szolgája odament hozzá, és így szólt:
– Úrnőnk gyanúsan viselkedik. A lakosztályában tartózkodik, egy hatalmas láda mellett, amely egykor az ön nagyanyjáé volt, és elég nagy ahhoz, hogy egy ember elrejtőzzék benne.
Abban a biztos tudatban aludt el, hogy Allah tökéletesen gondoskodik majd róla, ahogyan a madaraknak és a vadállatoknak is gondját viselik a maguk világában. Hajnalban madárkórus ébresztette. Ádám fia kezdetben nyugodtan feküdt tovább, és várta, hogy feltűnjön az eleség. Noha bízott a láthatatlan erőkben, és abban is biztos volt, hogy megérti majd őket...
Egy napon egy szúfínak öltözött ember az úton bandukolva összetalálkozott egy kutyával, és a botjával kegyetlenül megverte az állatot. A kutya a fájdalomtól vonítva a nagy bölcshöz, Abu Sza‘ídhoz rohant. A lába elé vetette magát, és sérült mancsát föltartva, igazságot követelt magának a szúfí ellenében, aki oly kegyetlenül elbánt vele.
Egyszer Khidr, Mózes tanítója figyelmeztette az emberiséget, hogy egy bizonyos időpontban a világ valamennyi vize eltűnik majd a föld színéről, kivéve, amit megfelelő módon elraktároznak belőle. Ezután minden megújul majd, és más vizek érkeznek, amelyek tébolyodottá teszik az embereket.
Élt egyszer egy tavacskában három hal. Az egyik okos volt, a másik közepes képességű, a harmadik pedig ostoba. Életük nagyjából úgy telt, mint a halak élete bárhol a világon, míg egy napon arra nem tévedt – egy ember.