A traumával foglalkozó szakemberek és az érintettek körében egyaránt az érdeklődés homlokterébe került napjainkban a polivagális elmélet, amelynek lényege, hogy a traumatikus élmény által kiváltott lefagyás, a veszélyhelyzetben fellépő harcolj vagy menekülj reakció, illetve az egymás támogatására épülő emberi kapcsolatokra törekvés mögött a vegetatív idegrendszer a törzsfejlődés más-más szakaszában kialakult része áll.
Ezek döntő szerepet játszanak abban, mit olvasunk ki a környezetünkből jövő ingerekből, és hogyan reagálunk rájuk, ezért nagy hatást gyakorolnak mindennapi életünkre. Napjainkban gyakoriak az ezzel összefüggő működési zavarok, többnyire az egyént ért trauma vagy tartós stressz következményeként
A kötet gerincét Stephen W. Porgesszel, az elmélet megalkotójával folytatott beszélgetések alkotják, ezeket bevezető fejezet és a fontosabb szakszavak jelentését kifejtő szójegyzék egészíti ki. Így mód nyílik az elmélet részletekbe menő kifejtésére a segítő foglalkozású szakemberek és a laikus olvasó számára is érthető formában. Megismerkedhetünk azzal is, milyen terápiás eszközökkel, illetve milyen környezet - például az iskolában - kialakításával lehet a rendszer működését az egészséges mederbe visszaterelni.