Ajtó két világ között

Keresztelő János lényünknek azt a részét képviseli, amely a társadalmi hatásoktól független. Ha van elég merszünk, akkor mindannyian kapcsolódhatunk ehhez. Lényünknek arról a részéről van szó, amelyet nem nyelt el a társadalom és a kultúra öntőformája.

Persze ennek az öntőformának megvan a maga haszna. Megmondja, hogyan működjünk az idő és az emberek világában, és milyen etikai, erkölcsi értékek szerint éljünk. Ez a történet azonban valami másról szól. Azzal indul, hogy ez a vadember a hagyományos társadalmi és vallási kereteken kívül megkereszteli Jézust. Azt sugallja, hogy ha egyszerűen követjük a hagyományos vallási utakat, akkor valószínűleg elmegyünk a mélységes titok mellett, és örökre az élet felszínén maradunk. Kell ahhoz némi vadság és kockázatvállalás, hogy áthatoljunk azon a felszínen, amit egy adott vallási nézőpont kínál, hogy túllássunk a hagyományokon. Ha itt a földön szeretnénk megtalálni a mennyet, késznek kell lennünk arra, hogy megnyíljunk az ismeretlenre, messze túl azon, amit a legtöbb ember megenged magának. Jézus tehát ahhoz az emberhez megy, aki túlmutat a hagyományokon, a dualisztikus világ egyezségein.

Amikor Jézus felkeresi őt, Jánost már széles körben ismerik. Tömegek járulnak elé, és kérik, hogy keresztelje meg őket. János nyilvánvalóan egy rendkívül karizmatikus figura. Az emberek szellemének szikráját szólítja meg, mintha csak ezt mondaná: „Lépj túl a határaidon, azon, ami kényelmes, amit ismersz, amit tanultál! Itt van az életerő forrása, a vad vidékeken, az ismeretlenben. Itt lelsz rá a Szellemre.”

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

A legtöbb ember nem vállalja fel az ezzel járó bizonytalanságot, és nem lép be önmaga ismeretlenségébe, hacsak és amíg valamilyen traumatikus esemény annyira föl nem rázza, hogy végül elengedi az életről korábban kialakított fogalmait. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kitartsunk előfeltevéseink és hitrendszereink mellett, noha ezek igencsak korlátolt észlelési keretbe szorítanak minket. De néha egy-egy embert próbáló esemény, illetve annak intenzitása – például egy súlyos betegség, válás, vagy egy szeretett személy elvesztése – rést üt azon a szövetségen, amelyet dualisztikus, kondicionált látásmódunkkal kötöttünk, és végre pillantást vethetünk valami fenségesre, amely túlmutat mindenen, amit addig ismertünk.

Többségünk, amint a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba, visszavonul megszokott hitrendszerébe és kondicionált gondolati építményébe. Jézus viszont azáltal, hogy János megkereszteli, kilép a világból, kora vallási intézményein és azok korlátain túlra. Olyasvalakit keres fel, aki segíthet neki abban, hogy a misztériumhoz kapcsolódjon: a titokzatossághoz, amely a vadonban, a senki által nem járt ösvényeken lelhető meg, olyan helyen, ahová az ember vagy egyedül megy vagy sehogy. Így hát Keresztelő János az, aki várja Jézust a kapuban, két világ találkozásánál. És Keresztelő János tudja, mi a szerepe.