ATAKÁM I. rész

Vélemények a könyvről

Aszlár: „Szeretem a könyv hangulatát. Sokszor úgy cseng, mintha egy költő prózát írt volna. Mintha egy költő szántszándékkal eltévedt volna. Örülök, hogy Atakámot megörökítették néhány oldalban. Változatos képek. Gondolatébresztő sorok. Érdekes megközelítések. Olyan, amilyen Atakám volt. Különleges, mégis láthatatlan. A lényegről beszélt, mégis megbocsátóan. Keletről érkező lélekkel, mégis nyugati intellektussal megáldva.” Burtáj: „Nem örülök a könyv megjelenésének. Most az egész világ ha akarja, láthatja, milyen félnótás és betyárlelkű emberekkel tartozom egy társaságba immár harminc éve. Gondolok itt Csagatájra. Aztán Tarkacsúra. És annak se örülök, hogy az egyébként zártkörű szellemi társaságunkat nyilvánosan felboncolták. Ugyan nincs mit titkolnunk, ennek ellenére szólhatott volna Tomaj a könyv megjelenéséről. Talán lebeszéltem volna. Minek! Minek megjelentetni! Pénz nem lesz belőle! Se közönségsiker! Se lelki megvilágosodás! Csak értetlenkedés! Egy-egy udvarias tapsocska! A világ nem kíváncsi Atakámra. Mi se voltunk mindig azok, hiába is szerettük. Atakám egy másik világ, de minimum egy másik korszak szülöttje. Minek bolygatni! Minek felkavarni!” Kászon: „Nehéz a könyvet kategorizálni, hova is tartozik. Egyszerre próza és költészet. Logikus és misztikus. Komoly és humoros. Egyetemes és mindennapos. Igaz és kitalált. Korrajz és kortalan. Szép és megrázó. Keleti és nyugati. Egyszerű és bonyodalmas. Olyan, mint Atakám. Beazonosíthatatlan. Befaraghatatlan. Csöndes lázadás.” Tarkacsú: „Bátor könyv. Őszinte igyekezet. Nincs mellébeszélés. Nincs titok. Nyílt lélekre vall. Néha már nekem is fáj, mennyire a lényegre törekszik. Az esszenciára. A középpontba. Kertelés nélkül. Talán jobb lett volna felöltöztetni az igazságot. Legalább egy rongyos alsógatyát ráadni. Kicsit csúsztatni. Kicsit hantálni. Kicsit megszépíteni. Minek tükröt tenni ilyen őszintén a világ elé! A fényben indulat keletkezhet. És nem csak békesség.” Csagatáj: „Hogyan is tanultuk a tengerentúlról? Szenzációs! Fantasztikus! Kasszasiker! Egy igaz történet Magyarhonból! Megrázó! Tanulságos! Szomorú! Humoros! Bölcs! Mégis mit hiányolok? Ha nincs is csodás befejezés, ez valóban túlzás lenne, hisz a világ szellemi állapota nincs csúcsközelben, de legalább néhány optimista gondolat felhangozhatott volna a könyv végére! Másrészről Tomaj nem mondott hosszú és hálával teli sorokban köszönetet a szereplőknek. Elsősorban Atakámnak. Aztán közvetlen utána nekem. Végül Aszlárnak, Kászonnak és Tarkacsúnak. Burtájnak nem kellett volna. Őt úgyse érdekli. És nem is érdemli meg.”