Életben maradok?

Kérdező: Az elméből jövő impulzusok nyolcvan százaléka arra emlékeztet, hogy életben kell maradnom, meg kell védenem magam.

Rishi: Jusson eszetekbe, különösen azoknak, akiknek már deresebb a halántékuk, hogy „még mindig itt vagyok”. Volt olyan valaha, hogy nem sikerült a túlélés? Vajon az, hogy mindig életben maradtál, az erőfeszítésednek köszönhető?

„Életben maradok? Hogyan maradok életben?” Ez az aggodalom csupán egy újabb „cukorka” a kondicionált elmének. A helyzet az, hogy addig élsz, ameddig élsz; amikor pedig lejár az időd, akkor véget ér az életed test-elmeként. Ilyen a dolgok természete. Ez így van, és kész. Mindannyian látjuk ezt. A kérdés az, hogy mit csináljunk közben. Valamiképpen választanod kell. Folytatod az aggódást az elkerülhetetlen miatt, miszerint a tested életben marad, vagy sem? Ez biztosan bekövetkezik. Vagy tudatosan felhasználod az idődet arra, hogy feltedd a kérdést: „Ki az, aki aggódik? Ki az, aki fél?”

Ne pusztán elméleti kérdés legyen ez, hanem járj utána, ki ez a „ki”! Hiszen ha keresed, ki az, aki aggódik, aki bizonytalan, aki fél, azt fogod látni, hogy aki azt gondolja, hogy fél, az nem létezik. Nem tudod megtalálni ezt az „én”-t. Viszont ha ilyen módon keresel, akkor rátalálsz a tudomás folyamatos működésére. Ezzel a felismeréssel pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy a tudomásnak ez a működése örökkévaló, sohasem született, és sohasem hal meg. Itt van mindenben, ebben, abban, amabban…

Most tehát közvetlenül érzékelheted, hogy mit sem számít, hogy a test-elme életben marad-e, vagy sem. Mindegy. Az, ami a valós, örökkévaló, nem született és nem is hal meg soha, mindig volt, és mindig lesz. Hol van hát a félelem most? Hol van a túlélés miatti aggodalom?

Ha mégis megjelenik az aggódás, egyszerűen már nem érdekes többé, mert csupán egy gondolatként hullámzik át az elmén. A saját természetünk igazságát nem valami új dologként ismerjük fel, hanem olyasvalamiként, ami mindig is volt. Ilyen az örökkévaló, a nem született, a halhatatlan természete. Ez a gyógyír mindenre. Meg kell kérdezd magadtól: „Mit választok minden egyes alkalommal, amikor ez a fajta aggódás vagy kérdés jelenik meg?” Tedd fel a kérdést: „Mit választok? Azt, hogy a Forrás felé nézek, vagy inkább azon szorongok, mi történhet holnap, a jövő héten vagy jövőre?”

K.: Köszönöm.