A lélek sötét éjszakájának meghaladása

Még a keresztre feszített szent Krisztus, a tündöklő fenségében megjelenő Isten, sőt az égi ragyogás látomásait is el kell engednünk ahhoz, hogy elérjük az isteni egyesülést. Ahhoz, hogy a lélek teljesen kiüresedjen, a formának meg kell hódolnia a forma nélküli előtt – jelenti ki Szent János egyik könyörgésében.

A KÁRMEL HEGYÉRE VEZETŐ ÚT

Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!

Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én, boldog, messze jártam!

Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;

sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.

Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.

Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesítettél
Vőlegényt kedvesével,
lányt egyformává téve Vőlegénnyel!

Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre simogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.

Csipkés oromra surrant a szél,
és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.

Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott, megszűnt,
mi volt, mi voltam, liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ