Aug
04
2016
13:18
Aug
04
2016
13:18
A lélekerő elvesztésének okai
A hagyományos tibeti tanítások szerint a lelkünket ért károsodás életerőnket, vitalitásunkat is csökkenti. A lélekerő elvesztése testi gyengeséghez és betegséghez vezethet. Érzelmileg, energetikailag, lelkileg és szellemileg is hatással van ránk.
Szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet. Az elemek kiegyensúlyozatlansága, amely a lélekerő elvesztéséhez kapcsolódik, általában azoknak az elkerülhetetlen próbatételeknek az eredménye, amelyekkel szembe kell néznünk. Próbatétel lehet bármi, egy feldolgozatlan gyermekkori traumától a hirtelen megrázkódtatásig bezárólag, mint amilyen egy hozzátartozónk váratlan elvesztése. A lélekerő elvesztése sok felgyülemlett feszültség eredménye is lehet. Teljes népcsoportok kollektíven is elszenvedhetik a lélekerő elvesztését háborúk vagy természeti katasztrófák folyományaként.
Honnan tudhatjuk, hogy mikor sérült meg lelkünk, mikor merült ki lélekerőnk? Ez gyakran mindent átható krónikus elégedetlenség érzésében jelentkezik. Megpróbálhatjuk elterelni figyelmünket sok tévénézéssel, internetezéssel, értelmetlen evés-ivással vagy bármely más elterelő tevékenységgel, az elégedetlenség érzése mégis mindig ott marad a háttérben. Nem tudjuk mi az oka, mégis boldogtalannak érezzük magunkat.
A kimerültség szintén jelezheti a lélekerő elvesztését. Talán öregedő szüleinket kell ellátnunk, miközben azon vagyunk, hogy saját szükségleteinket is ki tudjuk elégíteni. Szeretnénk együtt érzőek és nagyvonalúak lenni mindenféle módon, ám feszültnek és kimerültnek érezzük magunkat. Nem az a baj, hogy sok időt kell eltöltenünk mások segítésével, hanem az, hogy mindezt kapcsolat nélküli helyről tesszük. Ha természetes létállapotunkhoz kapcsolódunk, mások szolgálata semmilyen feszültséggel vagy mentális kimerültséggel nem jár. Mint az őszinte mosoly, cselekedeteink spontának, erőfeszítés-mentesek és örömtelik. Az adó és a kapó félt is energiával töltik fel.
Ha azonban nincs meg ez a kapcsolat, hiányérzetünk támad, többet akarunk magunknak. Úgy tűnik, minden rossz: a hely, ahol vagyunk, az, amit csinálunk, az, akivel vagyunk és az, ahogyan érezzük magunkat. Magányosnak érezzük magunkat, és nem bízunk magunkban, másokban és a világunkban. Ez a krónikus szükségérzet, a többre vágyás identitásunkká válik.