Kérdése van? Hívjon minket! +36706001905

Jézus és a felébredés

A második megkísértés

Adyashanti: A második megkísértés a hübriszhez köthető. Azt hiszem, a hübriszt már mindannyian megtapasztaltuk, amikor kicsit többet gondoltunk magunkról, vagy többnek tartottuk magunkat, annál, amilyenek valójában vagyunk.

2021.02.25 18:15
A második megkísértés

A hübrisz e tekintetben lehet a szándékunktól független, azonban sötétebb megnyilvánulásaiban kényszerképzetté torzuló arroganciává is válhat.

Máté evangéliuma így írja le Jézus következő megkísértését:
Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította. „Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” [Máté 4:5-6]
A sátán itt azt mondja: „Olyan nagyszerű vagy! Nézd, mi mindent értél el! Akkor most bizonyítsd is be! Dicsekedj el vele! Légy különleges a szememben! Gyakorold ezt a kivételes megvilágosodást, aminek a birtokában vagy!” Jézus pedig egyszerűen azt feleli: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” [Máté 4:7] Milyen egyszerű válasz! Talán idejétmúltnak tűnik, de valójában azt mondja: „Nem kérkedek. Isten Fia vagyok, de ezt nem fogom kihirdetni. Nem lépek közönség elé, hogy bebizonyítsam. Tudom, és ez elég. Nem engedek a kísértésnek, hogy visszaéljek az erőmmel!” Emberként vajon elegendő, hogy te tudod, vagy igényled, hogy mások is elismerjék, amit tudsz? Vágyod-e mások figyelmét? Szükségét érzed-e annak, hogy megmutasd magad? Ha nagy erőre teszel szert, vajon engedsz a kísértésnek, hogy azt önös érdekektől vezérelve használd? Jézus megmutatja, milyen az, amikor a szívünk mély igazságával összhangban cselekszünk. Az üzenet így szól: ha próbára tesznek, vajon mire hangolódsz rá?

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Álljon itt két példa arra, milyen formát is ölthet a spirituális hübrisz. Az egyik személyes, a másik inkább csak észrevétel. A személyes példa huszonöt éves koromban történt, nem sokkal első felébredésem után. E felébredés után pár hónappal tanítóm házában jártám, ahova egyébként hetente ellátogattam, hogy más tanítványokkal együtt meditáljak. Emlékszem, egyszer ugyanígy meditáltam, amikor hirtelen feltört bennem az arrogancia érzése, és a gondolat, hogy szellemileg jóval érettebb vagyok, mint a többiek, akik a teremben ülnek. Már akkor is megriadtam: elárasztottak a gondolatok, hogy mennyivel jobb vagyok, mint a többiek, hiszen én felismertem valamit, amit ők nem.

Ez volt az arrogancia képében megjelenő hübrisz. A tudattalan mélyéről bukkant fel, és a felszínre érve sokkolt és megrémített. Szerencsére, amint megjelent, ráláttam, és tudtam, hogy nevetséges. Nem indított cselekvésre. Ahogy ott ültem, a legkülönfélébb dolgokkal próbáltam szabadulni tőle. Először ellenálltam. Azt mondogattam magamnak: „Tudom, hogy ez nem igaz, nem valódi, de akkor miért történik?”

Teltek a hetek, és ez minden vasárnap délelőtti látogatásom alkalmával megismétlődött, amikor leültem mesterem és a többi tanítvány mellé. Még nevesítettem is magamban, úgy hívtam „az arrogáns gyerek”. Valamennyi stratégiámat kipróbáltam, hogy megszabadulhassak ettől az arrogáns gyerektől. Először ellenálltam – amiről tudtam, hogy amúgy sem működhet –, aztán megkíséreltem elfogadni. Aztán megpróbáltam szeretve, együtt érzőn magamhoz ölelni. Minden trükköt sorra vettem, ami a nagykönyvben áll. Miután körülbelül két hónapig újra meg újra elárasztott ez a fellengző gondolat-özön, egyik vasárnap reggel ismét a tanítóm és a többi tanítvány körében meditáltam, amikor az „arrogáns gyerek” megjelent. Végül rájöttem, hogy semmit sem tehetek. Nem segít az ellenállás, nem segít, ha szeretem, de az sem, ha gyűlölöm. Nem segít, ha érteni próbálom. Abban a pillanatban nem akartam semmit sem tenni. Figyeltem, ahogyan felbukkan, de csak úgy, ellenállás, dagonyázás, vagy bármi nélkül. Ahogy megjelent abban a térben, ahol nem volt vele semmilyen kapcsolat, váratlanul szó szerint kipukkadt, mint egy buborék, és eltűnt. Bevallom, nagyon megkönnyebbültem. Abban a pillanatban szerencsém volt, mert tudtam, hogy nem igazi. Tudtam, hogy arrogancia, láttam a mibenlétét, de még így is át kellett lépnem rajta.

Az évek során számtalan ember számolt be nekem felébredés-élményéről, és tanúja lehettem a hübrisz megannyi arcának. A zenben az efféle hübriszt úgy hívjuk „az ürességtől megrészegülten”. A szó, üresség, jelentéstartalmában hasonló, mint a Szellem: „az ürességtől való megrészegülés” a felébredt állapot okozta kitörő örömre utal. Amikor a felébredt állapot először megjelenik bennünk, gyakran annyira újszerű és váratlan, hogy valamiféle túlfűtöttséggel jár együtt. Valójában ez része a felébredt állapot energiamezőjének, kiváltképp az elején. Könnyű beleveszni a túláradó örömbe, valahogy úgy, mint amikor új játékot nyomnak a kezünkbe. A szellemi hübriszt megtapasztaló embereket általában nem a rosszakarat vezérli. Mégis, általa valamelyest elveszíthetjük a kapcsolatot az élet emberibb dimenziójával. Eltelhetünk magunkkal, és előfordulhat, hogy jártunkban-keltünkben mindenkinek elmondjuk, hogy mi tudjuk, mi az igazság. Ez az arrogancia meglehetősen nyilvánvaló formája.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ