Aitaréja-upanisad

 Első szakasz

1. Kezdetben ez az egész mindenség bizony az átman volt, az egyetlenegy. Semmi más nem pislogott. Az átman így gondolkodott:
   – Megteremtem hát a világokat!
2. Kibocsátotta magából a világokat: az égi vizeket, a fénysugarakat, a halandók világát és a földi vizeket. Ezek az égi vizek a mennyek felett vannak. Az égbolt a támaszuk. A fénysugarak a levegőég, a föld a halandók világa, az alant lévők pedig a földi vizek.
3. – Itt vannak a világok – gondolta az átman. – Megteremtem hát a világőröket! A vizekből kiemelve őt, megformálta az embert.
4. Melengette, és ahogy felmelegedett, egy száj hasadt fel rajta, ahogy a tojás felhasad. A szájból támadt a beszéd, a beszédből a tűz. Két orrlyuk nyílt meg rajta. Az orrlyukakból támadt a lélegzet (prána), a lélegzetből a levegő. Megnyíltak a szemei; a szemekből támadt a látás, a látásból a Nap. Megnyíltak a fülei; a füleiből támadt a hallás, a hallásból a tér irányai. Megnyílt rajta a bőr; a bőrből támadtak a szőrszálak, a szőrszálakból a füvek és a fák. Megnyílt benne a szív; a szívből támadt az elme, az elméből a hold. Megnyílt rajta a köldök; a köldökből támadt a kilégzés, a kilégzésből a halál. Megnyílt rajta a nemzőszerv; a nemzőszervből támadt a férfimag, a férfimagból a víz.

Második szakasz

1. Az így teremtett istenségek belehullottak ebbe a hatalmas óceánba. [Ekkor] az embert elöntötte az éhség és a szomjúság. Az istenségek pedig így szóltak [a teremtő átmanhoz]:
   – Nyújts nékünk hajlékot, ahol szilárd támaszt nyerve táplálékot fogyaszthatunk!
2. A teremtő átman egy tehenet vezetett elébük, ők azonban így szóltak:
   – Ez bizony nekünk nem elég!
   Az egy lovat tehenet vezetett elébük, ők azonban így szóltak:
   – Ez bizony nekünk nem elég!
3. Egy embert vezetett elébük, mire ők így szóltak:
   – Ez már bizony jól teremtett!
   Mert az ember valóban jól teremtett. Az átman pedig így szólott hozzájuk:
   – Ki-ki lépjen be a neki megfelelő hajlékba.
4. A tűz beszéddé válva a szájába költözött, a levegő lélegzetté válva az orrlyukaiba költözött, a Nap látássá válva a szemébe költözött, a tér irányai hallássá válva a füleibe költöztek, a füvek és a fák szőrré válva a bőrébe költöztek, a hold elmévé válva a szívébe költözött, a halál kilégzéssé válva a köldökébe költözött, a víz férfimaggá válva a nemzőszervébe költözött.
5. Az éhség és a szomjúság így szólt [a teremtő átmanhoz]:
   – Nyújts nékünk is [hajlékot]!
   – Ezekben az istenségekben biztosítok számotokra [hajlékot], és velük fogtok majd osztozni. Ezért bármely istenség részesüljön áldozati felajánlásban, az éhség és a szomjúság is részt kap abból.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Harmadik szakasz

1. – Itt vannak a világok és a világőrök – gondolta. – Teremtek hát számukra táplálékot!
2. Melengette a vizeket, és a felmelegedett vizekből egy forma született. Az így született forma volt bizony a táplálék.
3. Ez a forma megpróbált elmenekülni előle. Az ember megpróbálta megragadni a beszéddel, de a beszéd révén nem sikerült megragadnia. Ha a beszéd révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételről beszélve jól lehetne lakni.
4. Megpróbálta megragadni a lélegzettel, ám a lélegzet segítségével nem sikerült megragadnia. Ha a lélegzet révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételre ráfújva jól lehetne lakni.
5. Megpróbálta megragadni a látással, ám a látás segítségével nem sikerült megragadnia. Ha a látás révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételt látva jól lehetne lakni.
6. Megpróbálta megragadni a hallással, ám a hallás segítségével nem sikerült megragadnia. Ha a hallás révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételről hallva jól lehetne lakni.
7. Megpróbálta megragadni a tapintással, ám a tapintás segítségével nem sikerült megragadnia. Ha a tapintás révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételt megérintve jól lehetne lakni.
8. Megpróbálta megragadni az elmével, ám az elme segítségével nem sikerült megragadnia. Ha az elme révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételre gondolva jól lehetne lakni.
9. Megpróbálta megragadni a nemzőszervvel, ám a nemzőszerv segítségével nem sikerült megragadnia. Ha a nemzőszerv révén meg tudta volna ragadni, akkor pusztán az ételre kilövellve jól lehetne lakni.
10. Megpróbálta megragadni a kilégzéssel. Meg is ragadta (ávajat). A szél (váju) az étel megragadója, a szél az ételre vágyó (annáju).
11. Így tűnődött:
    – Hogyan létezhet ez nélkülem?
    Majd ezt gondolta:
    – Ezek közül melyiken keresztül lépjek be?
    Aztán pedig így morfondírozott:
    – Ha a beszéd a megnevezés által, a lélegzet a légzés által, a látás a szemek által, a hallás a fül által, a tapintás a bőr által, a gondolkodás az elme által, a kilélegzés a kilégzés által, a kilövellés a nemzőszerv által történik – akkor ki vagyok én?
12. Széthasította a koponyatetőt, majd azon mint ajtón keresztül belépett. Így ez a nyílás a hasadék névre hallgat, ez az öröm székhelye. Ennek három a hajléka, három az álma: ez a hajlék, ez a hajlék és ez a hajlék.
13. Miután megszületett, megszemlélte a teremtményeket.
    – Mi vágyott itt egy másikkal beszélni? – szólt. És megpillantotta az Embert (purusa), a határtalanul kiterjedt brahmant.
    – Megláttam őt (idam adarsam)! – kiáltott fel.
14. Ezért azt Idandrának nevezik, bizony Idandra a neve. Rejtélyesen azt, aki Idandra, Indrának is nevezik, mert az istenek szeretik a rejtélyeset.

Forrás: Pál Dániel: A klasszikus upanisadok , Filosz 2011 Budapest

UGRÁS A KÖNYVHÖZ