Az emberi inkarnáció megváltása
Adyashanti: Jézus története a szellemi felébredés útját tükrözi mindazok számára, akiknek van szeme a látáshoz, vagy tapasztalata a beazonosításához. Úgy hiszem, hogy ez az egyik legjobb szemüveg, amelyen keresztül történetére pillantást vethetünk, mivel ebből a perspektívából szemlélve, metaforaként élni és lélegezni kezd.
Jézus semmit sem tesz jelentéktelen módon, történetében szinte minden kiabál. Ez az, ami megkönnyíti számunkra, hogy észrevegyük: a felébredés ösvényét jeleníti meg. Ne várjuk azonban, hogy saját utunkat majd hasonlóképpen éljük meg! Erre szerencsére nincs szükség, jóllehet saját ösvényünknek is óhatatlanul meglesz a maga jellegzetes kihívás-sorozata illetve intenzitása.
Jézus történetének misztériuma ugyanaz, mint bárki másé: a mi misztériumunk. Mindannyian emberként, férfiként és nőként megjelenő Isten vagyunk, isteni lények, akik emberként nyilvánulnak meg. Az érem két oldala ez, egyazon dolog, pusztán gondolataink választják szét az istenit és az emberit. Értelmünk és tapasztalatunk választja őket külön, noha az egész szellemi ösvény célja annak felismerése, hogy ezek nem különülnek el, soha nem is váltak ketté. Még Jézus teológiája is ezt igazolja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta.” [János 3:16].
A tanítás átadása közben ezt szoktam mondani: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiait és lányait küldte el.” Hiszen ez nem egyedül Jézusra érvényes, hanem ránk is. Képzeljük el, hogy tényleg vállaljuk, hogy életünk ívét az isteni természet felé fordítjuk. Saját isteni mivoltunk felé: Úgy szerettem a világot, hogy magamból mindent odaadtam. Képzeljük el, hogy születésünk nem más, mint a megváltás szeretetteljes eszközeként önmagunk kiárasztása az életbe! Úgy képzeld el emberlétedet, mint aminek a megváltására eljöttél! És amikor teljességgel felébredtünk, akkor emberi inkarnációnkat teljesen megváltottuk.
Jézus történetének minden verse és jelenete a felébredés emberi tapasztalatának metaforája. A következő idézet az emberi tapasztalatnak egy olyan tartományáról szól, amit sokan nem is ismernek meg, mert sosem állnak le, sosem csendesednek el. Mégis ott van bennük. A mozdulatlanságban, az elcsendesedésben fellelhető. Ahogyan a Biblia mondja: „Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten!” [Zsoltárok 46:11]
És amikor életünket ennek a felismerésnek az irányába tereljük, akkor megértjük, hogy annyira szerettük a világot, oly mértékben áthatott bennünket az együttérzés, annyi szeretet töltött el minket, hogy kiárasztottuk magunkat az életbe, és e kiáradás lett születésünk pillanata. Azért vagyunk itt, hogy megváltsuk azt, amivel találkozunk az életben, hogy minden dologban felébresszük önnön isteni létezésünk mélységes valóságát.
A mennyei királyság szétterjed a földön, de az emberek nem látják. Amikor ezt megértjük, felhagyunk azzal, hogy magunkat az élet áldozatának lássuk, és azzal, hogy az életben tapasztalt tragédiákért másokat hibáztassunk. Az igazság – ahogy én látom – az, hogy végtelen szeretettől hajtva önként formába öntöttük magunkat azért, hogy ezt az életet mindenestül megváltsuk. Ha ebből a perspektívából nézzük, az élet hirtelen egész másként fest. Többé nem tartjuk vissza magunkat az élettől, sem a belsőtől, sem attól, ami körülvesz, mert a mennyei királyság ott rejlik mindkettőben. Ez Jézus történetének az üzenete.