Az ösvény mesterei

Az emberek mégis azt gondolják, hogy mestereik az ösvény mesterei. Hogy valójában milyenek, arról mit sem tudnak. Ezek a „mesterek” azok közé a közönséges emberek közé tartoznak, akiknek vallásossága kimerül a külsőleges vallásgyakorlatokban. Az emberek rendszerint úgy gondolják, hogy „mestereik” spirituális állomása messze az övék fölött van, sőt úgy vélik, hogy a spirituális pólus rangját birtokolják. Így aztán senki mást nem fogadnak el, aki valóban birtokolja a spirituális pólus rangját, bármit is mondjál nekik. Úgyhogy ne is igyekezz felvilágosítani őket erről. Nem, Istenemre mondom, a dolgok egyáltalán nem úgy állnak, mint ahogy ők gondolják; épp ellenkezőleg! Nem kétséges, hogy az aranyat csak az arany emberei képesek felismerni. Ami a többieket illeti, még ha a földön hever is, nem hajolnak le érte és ügyet sem vetnek rá, mert azt hiszik, hogy sárgaréz, vörösréz vagy pirit. Néha viszont sárgarezet, vörösrezet vagy piritet találnak, amit aztán aranynak gondolnak, s így lehajolnak érte, és job­ban örülnek neki, mint annak a kincsnek, ami már birtokuk­ban van. Az emberek többsége rendszerint ilyen fonákságok áldozata. Milyen messze van ez a dolgok valóságától!

A közönséges emberek azért nem képesek meglátni az ösvény mestereit, mert – mint ahogy azt tanításaink során már többször is megfogalmaztuk – e mesterek (Istennek teljék bennük öröme) voltaképpen próféták (áldás és békesség a mi Prófétánkra és reájuk), s mert sajátosságaikat a próféták sajátosságaiból, tulajdonságaikat a próféták tulajdonságaiból me­rítik. Külsőleg ember formájúak, belsőleg azonban az isteni uralom részesei. Külsőleg az úton járást gyakorolják, bensőleg azonban az elragadtatás állapotában vannak; külsőleg a józanságot gyakorolják, bensőleg azonban a má­mor állapotában vannak; külsőleg a megkülönböztető meg­ismerés gyakorolják, bensőleg az egyesítő meg­ismerés állapotában vannak, és így tovább. Hogyan is emlékeztethetne egyik sajátosság a másikra, amikor szinte áthidalhatatlan távolság választja el őket?!

Faqír, ha látsz egy saikhot, csak olyan tulajdonságokkal ruházd fel, amilyenekkel Isten is felruházta; sose tulajdoníts neki olyat, amit Isten nem tulajdonított neki. Ha külső tudással rendelkezik, akkor tulajdoníts neki külső tudást; ha belső tudással rendelkezik, akkor tulajdoníts neki belső tudást. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy amikor a saikh a bizonyítások és fejtegetések embere, akkor tartsd őt annak; ha azonban a szemtanúság és a kontemplációembereinek egyike, akkor sorold őt azok közé, és minden alkalommal így járj el. A lovászt ne nevezd jogtudósnak, se a jogtudóst lovásznak. Ne mondd azt, hogy a vezér nem vezér, vagy hogy a nem vezér vezér. Mert ez az, amit számos tudatlan tanítvány tesz a leveleiben.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ