A kosár üres.
Vásárláshoz kattintson ide!
A szabadság folyója
Szükséges fájdalom, szükséges szenvedés?
Bármely egyéni életben lehet hatalmas fájdalom. A fájdalom az élet szerves része. A szükségtelen szenvedést viszont az elme megszokásai tartják fenn. Amikor a fájdalommal úgy találkozunk, ahogy van – egyszerűen fájdalomként –, még gyönyörűnek is megélhetjük.
Ennek nem kell másképp lennie. Amikor elutasítjuk, és valami „nem fájdalmasat” keresünk, a fájdalmat szenvedésként éljük meg.
A valódi spirituális kutatás nem feltétlenül kellemes, bár sokan a kényelmet keresik, amikor belefognak. Ha viszont belekezd az ember, akkor végül a létezés mélysége tárul fel, maga mögött hagyva a kényelem és kényelmetlenség minden elképzelését.
Az igazi öröm magában foglalja a boldogságot és a boldogtalanságot egyaránt. Ismerd ezt fel, és többé nem leszel az öröm megragadásának és a fájdalom megtagadásának rabságában. Az igazi öröm minden polaritást, minden cselekvést és tétlenséget befogad.
Elérkezik az idő, amikor az embernek kíméletlen őszinteséggel meg kell vizsgálnia az életét. Vajon a fizikai, mentális vagy érzelmi dolgok felhalmozása akár csak egy kicsit is kielégítette az igazi, mély vágyat? Az igazság kimondása nyitás annak felismerése felé, hogy a valódi beteljesülésnek a körülményekhez semmi köze. Ha elfogadjuk, hogy a körülmények olyanok, amilyenek, a csend e pillanatában megtörténik annak rendkívüli felismerése, amit soha egyetlen körülmény sem érintett meg.
Az alázat e pillanatában lehull az álarc, és kiderül, hogy önteltség azt képzelni: „tudom jól, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy boldog legyek”. A leleplezett gőgnek nincs ereje. Ismerd fel, mi az, ami mindig jelen van, és csak arra vár, hogy meglásd!
Nagyon egyszerű, amit mondok. Azt mondom: már szabad vagy. Az, aki vagy, mindig is ébren volt. Csupán egy játékot játszol magaddal, és mivel az vagy, aki, ez a játék meglehetősen komoly. Tedd a játékot félre egyetlen pillanatra!
Nem arra kérlek, hogy emlékezz vissza, ki vagy. Azt kérem, tegyél mindent félre, és fedezd fel, mi az, amit soha el sem felejtettél. Nézd meg, mi az, ami mindig jelen van! Ekkor ez a szerelem, ez az igaz szeretet meg tud nyilvánulni.
Önmagunk szeretete nem az én szeretete abban az értelemben, ahogy a testet vagy a személyiséget szeretjük. Nem a testről vagy a személyiségről beszélek. A test lehet szép vagy csúnya, nem számít. Amit Önmagunk szeretetében szeretünk, azt nem érinti meg a szépségről, a csúnyaságról vagy a személyiségről vallott értékrendünk.
Annak felfedezéséről beszélek, aki valóban vagy. E felfedezésben pedig ráébredsz, hogy ebbe vagy szerelmes.