Személyes kapcsolat - a múlt kezelése
Ügyelj arra, hogy az igazság fogalmát ne használd filozófiai fegyverként! Ha a múlttal kerülsz szembe, ne tagadd meg! Az igazi tudás abban rejlik, hogy nem tagadjuk, nem nyomjuk el és nem követjük a múltat.
Ha jól értem, az igaz találkozás mindig csak a jelenben történhet meg. Mostanában problémák merültek fel köztem és a barátnőm között, és ő azt kéri, hogy gondoljunk át bizonyos dolgokat. Ez számára azt jelenti, hogy vájkáljunk a múltban. Én viszont úgy látom, hogy csak egy minden pillanatban friss találkozásban kerülhetnek a felszínre és oldódhatnak meg igazán a kapcsolat.
Ügyelj arra, hogy az igazság fogalmát ne használd filozófiai fegyverként! Ha a múlttal kerülsz szembe, ne tagadd meg! Az igazi tudás abban rejlik, hogy nem tagadjuk, nem nyomjuk el és nem követjük a múltat. Ekkor kiderül róla, hogy nem is létezik. Ha a múltat létezőként tapasztaljuk meg, ugyanakkor azzal a filozofikus elképzeléssel fedjük el, hogy nem is létezik, vagy hogy nem is igazán fontos, akkor mindezt stratégiaként használjuk arra, hogy vagy tagadjuk, vagy ellenőrzésünk alá vonjuk a múltat. A lényegénél fogva nem létező múlt közvetlen megtapasztalásának frissessége nem a fogalmi tudás révén nyilatkozik meg.
Mindaddig, amíg jelen van a múlt érzete és a hajlandóság arra, hogy teljes mértékben szembenézzünk vele, a múltat nem létezőként fedezzük fel. Nem hisszük, reméljük, gondoljuk, hogy nem létező, hanem felfedezzük, hogy nem létező.
Ha átmenetileg megtapasztaljuk, hogy a múlt nem létező, vagy ha egyszerűen csak hallottuk, hogy valaki a múltról mint nem létezőről beszél, azt gyakran követi a nem létezés fogalommá alakítása. A fogalomgyártás után pedig az következik, hogy nagyon árnyalt – vagy nem is annyira árnyalt – módon tagadni kezdjük mindazt, ami felbukkan. Mindaddig, amíg valami létezni látszik, nézz szembe vele, és fedezd fel, hogy csak az örökkévaló Igazság létezik igazán! Amikor hajlandó vagy teljes egészében találkozni mindennel úgy, ahogy megjelenik, magát az örökkévalóságot fedezed fel – minden múlt, jelen és jövő mélyén.
Ha az átgondolás valamiféle vég nélküli elemzést jelent, hogy ki mit mondott, tett, és azt milyen okból kifolyólag követte el, akkor végül haszontalanná válik. A végtelen elemzés csak arra jó, hogy bebizonyítsa önmaga haszontalanságát. Micsoda megkönnyebbülés rejlik ebben!
Mindaddig, amíg a tested/elméd megjelenik, megvan annak a látszata, hogy a múlt jelenik meg. Amikor feltámad benned az éhség, és vágyat érzel arra, hogy egyél, ez a vágy abból az emlékből fakad, hogy az éhséget az evés révén elégítetted ki. Amikor először azonosítottad magad a formával – a protoplazmától kezdve az emberi lényig –, felismerted, hogy az éhség kielégítése életben tartja az organizmust. Az organizmus fenntartásával nincs gond, hacsak tévesen nem tartod úgy, hogy ez az organizmus jelenti saját határaidat. Ez egy réges-régi tévedés, talán ez az eredendő bűn.
Ha a testeddel azonosítod magad, a vágyat szükségletként éled meg az Én túlélése érdekében. Természetesen táplálnod kell a testedet a túléléshez, de te nem a tested vagy. Te minden testet túlélsz. Nem korlátoz a múlt, nem korlátoz a jelen, és nem korlátoz a jövő.
Engedj el minden azonosulást a korlátozással, és nézd meg, mi marad! Ekkor ha a határok tapasztalása újra megjelenik, felismered, hogy az csupán a lílá1 nagy játéka. Abban a pillanatban felismered a titkot, amely megszabadít attól, hogy Májá áldozata vagy Májá támadója legyél. Mindez olyan, mint a borotva éle, és éppen ez benne a gyönyörű.
Azt mondják, hogy a felébredést követően a testet azonnal el lehet engedni. Ha ez megtörténik, jó. De ha nem történik meg, vegyél részt a lílá csodálatos játékában. Lehetnek nehéz pillanatok, bonyolult kapcsolatok, nem könnyű tapasztalatok. A legnagyobb nehézség, a legszörnyűbb félelem, a legborzasztóbb szenvedés legmélyén, mindennek abszolút legmélyén ott van az Igazság, amely Önmagát fedezi fel.
1Lílá: a tudatosság isteni játéka.