Ez a saját tapasztalatom

Nem kell elhinned semmit abból, amit mondok, ugyanakkor mégis el kell töprengened rajta. Próbálj a legmagasztosabb igazság megtestesülésévé válni!

Tizennégy éves voltam, amikor a spirituális felébredésem megtörtént. Ez a test egy osztályteremben ült, és egy matematikadolgozatot írt éppen. Hirtelen úgy éreztem, hogy kiterjedek. Sohasem hagytam el a testemet, ami azt bizonyítja, hogy a test már eleve sohasem létezett. Azt éreztem, hogy a test kiterjed, és ragyogó fény kezdett áradni a szívemből.Minden irányban láttam ezt a fényt. Perifériás látásom volt, és ez a fény valójában a saját Önvalóm volt. Nem úgy, hogy volt a test, és volt a fény. Nem volt kettő. Ez a fény egyre ragyogóbbá vált, ezernyi nap fényességével ragyogott. Azt hittem, hogy szénné égek, de nem így történt.

Tanítvány: Hogyan sikerült a dolgozat?

Robert: Még nem tartok ott. Ám ez a ragyogó fény, amelynek én voltam a középpontja és a kerülete is, kiterjedt az egész univerzumban, és én a saját Önvalómként voltam képes érzékelni a bolygókat, a csillagokat és a galaxisokat. Ez a fény hatalmas ragyogással tündökölt, és mégis gyönyörű volt, elmondhatatlan, leírhatatlan üdvösség. Egy idő után a fény kezdett eltűnni, de nem sötétség maradt utána. Csak egy hely volt fény és sötétség között, a fényen túli hely. Hívhatod ürességnek, de nemcsak üresség volt, hanem a tiszta tudat, amiről mindig beszélek. Tudatában voltam, hogy Vagyok, Aki Vagyok. Ugyanakkor az egész világegyetemnek is tudatában voltam. Nem volt idő, nem volt tér, csak a vagyok.
Majd úgyszólván minden kezdett visszatérni a megszokotthoz. Képes voltam érezni és megérteni, hogy minden bolygó, minden galaxis és minden ember, fa és virág ezen a földön voltaképpen nem más, mint miriádnyi energia, és én benne voltam mindenben. Én voltam a virág, én voltam az ég, én voltam az emberek. Az én volt minden. Minden az én volt. Az én szó tartalmazta az egész univerzumot.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ