Ki miatt búslakodj?
Mindaddig, amíg az ember nem szabadította meg magát kötelékeitől, jogosulatlanul búslakodik mások rabsága miatt.
Faqír, ez a világ olyan, mint Saul folyója: senki nem menekül meg tőle, aki iszik a vizéből, hacsak nem elégszik meg belőle annyival, amennyi markába belefér.
Milyen különös, egyesek rabságot szenvednek az iszlám földjén, miközben afölött búslakodnak, hogy mások rabságot szenvednek a hitetlenség földjén! Az ilyenek láthatólag nincsenek tudatában annak, hogy ők saját földjükön rabok. Nekik ugyanis nem mások miatt kellene búslakodniuk és sírniuk, hanem nagyon is helyénvaló s illő lenne, ha önmaguk miatt búslakodnának és sírnának. Mennyire szégyenletes annak az embernek az állapota, aki az ellenség kezei között van, miközben nincs is tudatában ennek! Ami még rosszabb, az az, hogy noha tudatában van rabságának az ember, mégsem igyekszik kiváltani magát. Azonban még ennél is szégyenletesebb annak az embernek a helyzete, aki meg sem próbálja kiváltani magát, és egészen halála napjáig ellenségei kezei között marad, mindvégig kiszolgáltatva azok kényének-kedvének. Annak, aki helyesen gondolkodik, nem szabad búslakodnia a keresztények foglyaiért mindaddig, amíg ő e világ, az ego, a Sátán (Isten átka sújtsa) és a szenvedélyek rabja – vagy akár azt is mondhatnánk, hogy az illúzió rabja.
Feszes íjaikból rám célozva négyen gyötörnek:
Iblísz, ez a világ, a lélek és a szenvedélyek.
Ó Uram, Neked hatalmadban áll megmenteni engem.
Faqír, ha sikerült kiváltanod magadat ellenségeid kezei közül, kik állandóan veled vannak, akkor már joggal búslakodhatsz a keresztények foglyai miatt, joggal aggodalmaskodhatsz és szomorkodhatsz őmiattuk; akkor majd sírhatsz értük, míg csak szemed a sok könnytől vörös nem lesz. Ekkor már semmi rossz nem lesz ebben, sőt, komoly fizetségre, nagy jutalomra számíthatsz búslakodásod miatt.
(Hatvanharmadik levél)