A legelső dzogcsen szövegeket, amelyek Tibetben az idők során megjelentek, "az öt korábbi fordításként" szokták emlegetni. Az úgynevezett "tizenhat későbbi fordítással" együtt ezek alkotják a dzogcsen szemde (tudat-osztály) titkos utasításainak tizennyolc "nagy szöveg-átadását". Fordítójuk Vairócsana, az első tibeti buddhista szerzetesek egyike, aki Uddijánából Lhászába, a tibeti király udvarába vitte a Teljes Tökéletesség tanítását. Nehogy útközben illetéktelenek kezébe kerüljenek, a hagyomány szerint kecsketejjel, fehér selyemre írta le a szövegeket, amelyek így csak hő hatására váltak láthatóvá. Az első öt tibetire fordított dzogcsen szöveg Vairócsana tantrikus gyűjteményében, valamint az Egyetemes Teremtő Király tantrájának egyes fejezeteiként maradt fenn. Közéjük tartozik a Hatalmas Garuda lebegése, amely a tantra 22. fejezetét alkotja. A nagymadár képe ott is a dzogcsen, az eredeti egység (atijóga) gyakorlóját idézi meg. A mű az ő kötetlen ösvényét mutatja be, amelyet az égben lebegő Garuda közegéhez, a térhez hasonlít. A magyar fordítás a tantra tibeti fordítása alapján készült.
