Ramés Sz. Balszékar (szül. 1917 május 25. – megh. 2009 szeptember 27.) A híres advita mester, Sri Niszargadatta Mahárádzs késői tanítványa volt. Balszékart már fiatal gyermekkorától vonzódott az advaitához, a kettősség-nélküli tanához, és ezen belül is kivált képp Ramana Maharshi valamint Wei Wu Wei tanításaihoz. Egyszer egy folyóiratban olvasott egy bizonyos Niszargadatta Mahárádzsról, aki a hinduizmus advaita ágát tanította, amely mindig is erősen foglalkoztatta őt. Elment hát, hogy meghallgassa Mahárádzsot, és azonnal felismerte: megtalálta mesterét. Néhány hónap után már ő volt Mahárádzs napi beszélgetéseinek egyik tolmácsa, sőt a mester hal ála után sokan őt tartották szellemi örökösének. Élete során több mint 20 könyvet írt. A Bank of India vezérigazgatójaként ment nyugdíjba 1977-ben. Egészen haláláig naponta fogadta az érdeklődőket Mumbai otthonában. Niszargadatta Mahárádzs 1897[?] – 1981Születésének pontos ideje ismeretlen, sőt korai éveiről is alig tudunk valamit. Szegénységben, szinte iskoláztatás nélkül nőtt fel, gyermekként apjának segített az egyszerűbb munkák elvégzésében. Apja halála után, tizennyolc évesen, Bombaybe ment, ahol végül kereskedőként biztos anyagi hátteret teremtett magának és egyre növekvő családjának. Házasság, gyermeknevelés, munka – Niszargadatta Mahárádzs az átlagemberek szokásos életét élte, minden arra utaló jel nélkül, hogy egyszer még szent emberként tisztelik majd. Egyik este barátja elvitte magával gurujához, és ez élete fordulópontjának bizonyult. A guru – Srí Sziddharámésvar Mahárádzs –mantrát adott neki, és bevezette a meditáció gyakorlásába. A kezdeti időszakban gyakran voltak látomásai, sőt időnként elragadtatásba is esett, mígnem egyszer valami mintha felrobbant volna benne, és egyéni tudatossága átadta helyét az egyetemes tudatosságnak. Megvilágosító erejű élménye után Niszargadatta Mahárádzs kettős életet élt: tovább vezette üzletét, de a haszon még kevésbé érdekelte, mint azelőtt. A világban élt, de már nem tartozott a világhoz. Nem sokkal később otthagyta családját és vállalkozását, s kolduló zarándokként India legkülönbözőbb helyeire eljutott. Gyalog tette meg az utat a Himalájáig, ahol, úgy tervezte, hátralévő éveit az örök élet keresésének szenteli. Azonban hamarosan átérezte az ilyen keresés hiábavalóságát: az örök életet nem kell keresnie, hiszen már az övé. Meghaladva az „én a test vagyok” képzetét olyan boldog, békés és semmihez sem hasonlítható állapotban élt, hogy ahhoz képest minden értéktelennek tűnt számára. Elérte a legfőbb célt, felismerte a látszatvilág mögött húzódó tökéletes valóságot. Ezek után újra visszatért családjához a nagyvárosba. Tovább vezette dohányüzletét, híre pedig kezdett elterjedni India-szerte. Egyre többen keresték fel útmutatásért, sőt Nyugatról is sokan érkeztek hozzá. A mester és a tanítványok között elhangzott beszélgetésekből számos könyv született, ezek közül is kiemelkedik az I Am That (Én Az vagyok), mely nemcsak az advaita védánta, hanem az egész indiai bölcselet egyik legtöbbet idézett modern művévé vált. —————————————— Mikor születése idejét kérdezték, a Mester szívélyesen azt válaszolta, hogy ő sohasem született! Életrajzi jegyzetet írni Srí Niszargadata Maharadzsról zavarba ejtő és sikertelenséggel teli feladat. Nemcsak születésének pontos dátuma ismeretlen ugyanis, de életének hosszú időszakairól nem állnak rendelkezésre hiteles adatok. Néhány idősebb rokona szerint 1897 márciusában született, egy teliholdas éjszakán, amely egybeesett a Dzsájanti Hanumán ünnepséggel, amelynek során a hinduk Hanumánt, a Rámajána híres eposzának majomistenségét ünneplik. Hogy születését összekössék e híres, szerencsés csillagzatú nappal, szülei a Maruti nevet adták neki, amely Hanumán másik neve. A gyermekkoráról és korai ifjúságáról szóló adatok ellentmondásosak és nem összefüggőek. Édesapja, Shivrampant, szegény ember volt, aki egy ideig pincérként dolgozott Bombay-ben, később pedig nehéz munkával kistermelőként kereste kenyerét Kandalgaon-ban, amely egy kicsiny falu Maharástra Rátnagiri tartományának erdőségeiben. Maruti majdhogynem tanulmányok nélkül nőtt fel. Fiúként segített édesapjának azokban a munkákban, amelyekhez megvolt az ereje: marhákat őrzött, hajtotta az ökröket, a mezőn dolgozott, és különböző megbízásokat teljesített. Akárcsak teendői, a dolgok, amelyekben örömét lelte, egyszerűek voltak. Viszont éles ésszel volt megáldva, amely sokféle kérdéstől forrongott. Édesapjának volt egy bráhmin barátja, Vishnu Haribau Gore, aki magával ragadó ember volt. Gore gyakran beszélt neki vallási témákról, Maruti pedig figyelmesen hallgatta, állhatatosabban, mint bárki is gondolta volna. Gore volt számára az eszményi ember – komoly, szelíd és bölcs. Maruti tizennyolc éves volt, amikor édesapja meghalt, négy fiút és két leányt hagyva hátra. A kis gazdaság szegényes bevétele az apa halála után még inkább csökkent, nem lévén elég ennyi száj etetésére. Maruti nagyobbik bátyja Bombay-be indult munkát keresni, akit kis idő múlva ő is követett. Azt mondják, Bombay-ben Maruti néhány hónapig könyvelőként dolgozott egy irodában igen csekély fizetésért, de felmondott, amikor megelégelte az alantas munkát. Ezután apró tárgyakkal kereskedett, és boltot nyitott, ahol gyermekruhákat, dohányt és kézzel sodort cigarettákat árusított. Azt mondják, vállalkozása idővel jövedelmezővé vált, bizonyos anyagi biztonságot nyújtva számára. Ebben az időszakban megnősült, született egy fia és három lánya. Gyermekkor, ifjúság, házasság, utódok – Maruti középkoráig egy átlagember hétköznapi, monoton és eseménytelen életét élte, az elkövetkező szentség legkisebb jele nélkül. Barátai között volt Jásvantrao Bágkár, Srí Sziddharamesvár Maharadzs, a Navnáth Szampradája hindu szekta szellemi mesterének egyik tanítványa. (Maharástra tartományban a legrégibb időktől létezik egy Navnáth Szampradája nevű hagyomány, amelynek alapítója a híres Dattatréja risi volt. Bár az első risik működése a múlt ködébe vész, és alakjuk már legendává vált, a folyamatosságot egészen napjainkig megőrizték. A sorban a legutóbbi Srí Niszargadata Maharadzs.) Az 1933-as esztendő egyik estéjén Bágkár bemutatta Marutit gurujának, amely találkozás életének fordulópontja lett. A gurutól egy mantrát kapott és tanácsokat a meditációhoz. Marutinak ezután időszakos látomásai támadtak és néha transzba esett. Valami felrobbant benne, helyet engedve egy kozmikus tudatnak, az örök élet érzésének. Maruti, a jelentéktelen kereskedő öntudata feloldódott, felszínre juttatva Srí Niszargadatta Maharadzs megvilágosodott személyiségét. A megvilágosodás megtapasztalását követően Srí Niszargadata Maharadzs a nagy bölcsek és tisztánlátók kettős életét folytatta, akik miközben a hétköznapi világban léteznek, ugyanakkor egy másik világban is élnek – a kozmikus tudat világában, amely oly ragyogó a végtelen tudásnak köszönhetően. Továbbra is vezette saját boltját, de lemondott róla, hogy haszonra törekvő kereskedő legyen. 1937-ben, egy évvel mestere halála után elhagyta családját és üzletét, kolduló szerzetesnek állt, és zarándokként mezítláb nekivágott a Himalájának, hogy tervei szerint az örök élet keresésének szentelje hátralévő éveit. Hamarosan azonban megértette egy ilyen keresés hiábavalóságát, visszafordult, és ugyanazon az úton hazatért. Megértette, hogy az örök életet nem kell keresnie: már az övé volt. Miután túllépett az “én vagyok a test” meggyőződésén, elért egy oly eleven, oly békés és oly dicsőséges tudatállapotot, hogy ahhoz képest minden más értéktelennek tűnt számára. Elérte az önmegvalósítást. 1938, Bombay-be való visszatérésének éve és 1981. szeptember 8-a között, amikor élete egy rákos megbetegedés következtében kihunyt, Niszargadata Maharadzs számos látogatót fogadott Indiából és a világ különböző részeiből, akik mind egy hiteles szellemi vezetőt kerestek. Bár a Mesternek nem voltak iskolái, beszélgetései rendkívüli mértékben ihletettek voltak. Szegényen született és nőtt fel, de a leggazdagabb volt a gazdagok között, mert övé volt a maradandó tudás határtalan gazdagsága, amelyhez képest a legmesésebb kincsek is csak egyszerű csecsebecsék. Szívélyes volt és könnyed, finom humorú, tökéletesen félelem nélküli és teljesen őszinte – ihletve, vezetve és támogatva mindazokat, akik eljöttek hozzá. Bármely próbálkozás, hogy életrajzi jegyzetet írjunk egy ilyen emberről, haszontalan és fölösleges. Mert ő nem egy ember, akinek múltja és jövője van. Ő az eleven jelen – örök és változatlan. Ő az Önvaló, aki mindenné vált. Link, ahol magyar nyelven olvashatók a tanításai
