Taigen Shodo Harada Roshi (1940 – ) a rinzai zen iskola jelenleg élő egyik legnagyobb mestere, Yamada Mumon Roshi Dharma örököse. Huszonkét éves korában kezdte a gyakorlást, belépve a Sofukuji-kolostorba, 1982-ben részesült a Dharma átadásában, és ekkor kapott engedélyt a tanításra. Jelenleg a japánban található Sogenji-kolostor apátja. Tanítási módszere, mely teljesen személyre szabott, magában foglalja a hagyományos légzés- és koan-gyakorlatot, előadásai az élő tapasztalat és példa erejével mutatják fel Buddha világos és tiszta tanítását. A világ számos országában, így Magyarországon is, tanítványai alapították az Egy Csepp Zen-közösségeket, melyek állandó kapcsolatban állnak vele, Taigen Shodo Harada Roshi A tíz ökörkép c. előadásgyűjtményben a zen alapszövegeihez nyúl vissza, amelyek egyben a zen gyakorlatának összefoglalásai is. A tíz ökörkép kommentárjának, mint egy mérőműszernek a segítségével, tudomást szerezhetünk tudatunk, gyakorlásunk mélységéről és milyenségéről. A harmadik pátriárka szútrája című előadásban Sanso Kachi zenjinek, a zen harmadik kínai pátriárkájának írása először kerül a magyar olvasók és zen gyakorlók elé.
