Kérdése van? Hívjon minket! +36706001905

Az isteni őrült
Az isteni őrült
4 850 Ft
4 850 Ft

Keith Dowman

Az isteni őrült ÚJ

Az Isteni Őrült egyike az első nyugaton megjelenő olyan életrajzoknak, amelyek egy „őrült mestert" cselekvés közben mutatnak be. A könyv Tibet legismertebb szentjének, Drukpa Künli buddhának, azaz felébredettnek (1455-1570) titkos életrajzát tálja elénk.

Künli a nagy mahásziddha Száraha újratestesüléseként tért vissza a Földre és a Tilopa, Naropa, Marpa és Milarepa által kialakított szellemi hagyományvonalat képviselte. Tibet népe nagy szeretettel emlékezik rá, mint őrülten bölcs tanítóra és teljesen megvilágosodott mesterre, aki felháborító magatartásával és trágár humorával szándékozta felébreszteni úgy a hétköznapi embereket, mint a jógikat a vallásos dogmatizmus és az önző birtoklás-vágy álmából. Más, a testet és vágyainak elutasítását tanító, aszketikusabb jellemű keleti mesterekkel ellentétben, Künli használta a vágyat, az érzelmeket és a nemiséget, hogy lerántsa életünk káprázatáról a leplet és hogy bármely helyzetben bölcsességet és örömet ébresszen. A tantra ösvényét járta, mely az ellentétek egységében valósítja meg a gyönyört, a nemiséget pedig arra használta, hogy meggyorsítsa társnőinek felébredési folyamatát.

A megvilágosult cselekvés ritka beszámolójaként, az Isteni Őrült nagyszerű bevezető a tantrizmus magasszintű tanításaiba. 


Raktáron
4 850 Ft
4 850 Ft
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Hasonló termékek