Kérdése van? Hívjon minket! +36706001905

Manu törvénykönyve
Manu törvénykönyve
3 990 Ft
3 190 Ft

'-

Manu törvénykönyve

A hinduizmus és a hindu társadalom megismerésének egyik kulcsfontosságú művét tartja kezében az olvasó. A Manu törvénykönyve a hindu hagyomány értelmében Manunak, az emberiség ősatyjának a műve, akinek az Első Létező, a Magától Született hiánytalanul kinyilatkoztatta az emberiségre vonatkozó törvényeket. A mű tekintélyét jól mutatja, hogy számtalan kommentár készült hozzá az évszázadok során, s a jogi tradíció is egészen a 20. századig mértékadó forrásként tekintett rá. A Manu törvénykönyve  távolról sem puszta jogi mű, hanem inkább egyfajta iránymutató arra nézve, mi az, ami a hindu társadalom tagjai számára erkölcsös, erényes életmódnak számít, amit követniük, betartaniuk szükséges az életük során. Ily módon körmönfont jogi passzusok helyett olvashatunk benne az emberiség teremtéséről, a négy, tévesen „kasztnak” nevezett társadalmi osztály eredetéről, a négy emberi életszakaszról s az ezek során végzendő rituális és egyéb tevékenységekről a születési ceremóniától kezdve a tanulóidőszakon és a házasságon át az elvonulásig. A mű kitér az áldozatbemutatás fontosságára, ezek típusaira és bemutatásuk mikéntjére, az egyes társadalmi osztályok kötelességeire, a számukra kijelölt, valamint tiltott foglalkozásokra, a helyes magatartásra (megint csak osztályok szerint), a megengedett, illetve tiltott ételekre, és a megtisztulás módozataira. Külön fejezetben sorolja fel az uralkodóra vonatkozó törvényeket, melyben nem csupán a birodalom helyes irányítását és a háborús stratégiákat ismerteti, de az uralkodó napi rutinjáról is részletekbe menően rendelkezik. Ugyancsak külön fejezetet szentel a polgári- és büntetőtörvénykönyvnek, illetve a végszükség esetére szolgáló rendelkezéseknek, majd a szöveg a vezeklések, a lélekvándorlás és a megszabadulás elérésének taglalásával zárul. A Manu törvénykönyve – melynek első teljes, magyar nyelvű kiadását fogja kezében az olvasó – tehát a hindu társadalom, valamint az emberi élet egészére kitérő értekezés, s ily módon rendkívül értékes és hasznos olvasmány nemcsak az ókori, de a mai India megismeréséhez, megértéséhez is.


Raktáron
20
3 990 Ft
3 190 Ft
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Hasonló termékek