A belső csend

“Nem tudom, hol kezdjem el a csendben maradást. Mit tanácsolnál?

Púndzsa: Az a csend, amelyről én beszélek, nem meditáció és nem is csendben ülés. Annak semmi köze a meditációhoz, a beszéd­hez vagy a hallgatáshoz, mert attól az elméd még ide-oda szaladgál. Amit én csenden értek, az az, hogy nem támad gondolat az elmédben. A csend az, ha nem merül fel gondolat az elmédben!

Ezt értem, de úgy érzem, tennem kell valamit.

Púndzsa: Nem, semmit sem kell tenned. Egyszerűen lásd, hogy nem bukkan fel benned gondolat. Ehhez semmit sem kell tenned, csak csendben maradnod és figyelned az elmédet.

[…] Amiről beszélsz, az erőfeszítés, de neked nem kell sem­miféle erőfeszítést tenned, csak csendben kell maradnod. Ha azt kérdezed tőlem, hogyan kell ezt tenned, azt fogom kérni, hogy ne gondolkozz. Ha az iránt érdeklődsz, hogyan kell nem gondolkodni, azt fogom javasolni, hogy találd meg, honnan ered az elme. Fordítsd az arcodat felé! Ne az elme tárgyára te­kints, hanem arra, ahonnan az elme ered!

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Nincs különbség elme és gondolat között. Az elme egy kö­teg gondolat, és nincs különbség gondolat és én között. Ami­kor felmerül az én, akkor gondolat bukkan fel, amikor gon­dolat bukkan fel, akkor megszületnek érzékek, s ezek megteremtik a nekik megfelelő tárgyakat. Szem születik a látáshoz, orr, hogy szagolni lehessen egy virágot, fül a zenéhez, nyelv az ízleléshez és kéz az érintéshez. Ezek a tárgyak, amelyeket az érzékek lát­nak, de az érzékek és a tárgyak ugyanazok. Ahol érzékek van­nak, ott tárgyak is vannak. Most lassan térj vissza oda, ahon­nan az érzékek erednek!”