A kutya, a bot és a szú­fí

Egy napon egy szú­fínak öltözött ember az úton bandukolva összetalálkozott egy kutyával, és a botjával kegyetlenül megverte az állatot. A kutya a fájdalomtól vonítva a nagy bölcshöz, Abu Sza‘ídhoz rohant. A lába elé vetette magát, és sérült mancsát föltartva, igazságot követelt magának a szú­fí ellenében, aki oly kegyetlenül elbánt vele.

A bölcs mindkettőjüket maga elé hívatta. A szú­fínak ezt mondta:

– Ó, te meggondolatlan! Hogy voltál képes így bánni egy ostoba állattal? Lám csak, mit tettél!

A szú­fí így felelt:

– Messze nem az én hibámból történt a dolog, hanem a kutya miatt. Puszta szeszélyből nem ütöttem volna meg, csakhogy összepiszkította a ruhámat.

Ám a kutya továbbra is fenntartotta a panaszát.

Ekkor a páratlan szúfi bölcs a kutyához fordult:

– Ne várj a Végső Igazságtételre, engedd meg, hogy kárpótoljalak valamivel a fájdalmadért.

A kutya így szólt:

– Csodás és bölcs öreg! Amikor megláttam ezt a szú­fínak öltözött embert, arra következtettem, hogy soha nem lenne képes bántani engem. Ha egy közönséges ruhákba bújt emberrel találkozom, természetesen nagy ívben elkerültem volna. A valódi tévedésem az volt, hogy úgy ítéltem meg: biztonságot jelent, ha valaki kívülről az igazság emberének látszik. Ha meg kívánod őt büntetni, vedd el tőle a kiválasztottak ruháját. Foszd meg a helyes úton járók öltözékétől…

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Maga a kutya már elért egy bizonyos rangot az Úton. Tévedés azt gondolni, hogy egy ember biztosan jobb nála.

Kommentár

A „kondicionálást”, amelyet itt a dervis ruhája jelképez, gyakran félreértik a különböző ezoterikus és vallásos tanokat követő emberek, amikor olyasvalaminek tartják, ami a valódi tapasztalattal és értékkel áll kapcsolatban.

E történetet, amely ‘Attár Isteni könyvéből (az Iláhí-námából) származik, gyakran mesélik a Malámijja (a „Feddés Útja”) dervisei körében, és a kilencedik században élt „Tisztító Hamdún”-nak tulajdonítják.