Aki elnyeri mindazt, amire vágyik...

„Az Önmaga mentes a bűntől, mentes az öregedéstől, mentes a haláltól, mentes a szomorúságtól, mentes az éhségtől és a szomjúságtól, vágyai igazak, szándékai igazak; őt kell keresned, őt kell megismerned. Aki megtalálja és megismeri ezt az Önmagát, az elnyer minden világot és mindazt, amire vágyik.” – Így mondta a Pradzsápati.

Az istenek és a démonok is tudomást szereztek erről, és így szóltak: „Aki megtalálja ezt az Önmagát, az elnyer minden világot és mindazt, amire vágyik. Keressük meg ezt az Önmagát! Az istenek közül Indra, a démonok közül pedig Virócsana – egymástól függetlenül – elindultak, és kezükben tüzifával megjelentek Pradzsápati előtt.

Mindketten harminckét éven keresztül tanítványként éltek nála. Ekkor Pradzsápati megkérdezte tőlük:
– Mire vágytok, miért éltetek nálam [ilyen sokáig]?
– Áldott Urunk, úgy tudjuk, Te mondtad ezt [egykoron]: „Az Önmaga mentes a bűntől, mentes az öregedéstől, mentes a haláltól, mentes a szomorúságtól, mentes az éhségtől és a szomjúságtól, vágyai igazak, szándékai igazak; őt kell keresned, őt kell megismerned! Aki megtalálja és megismeri ezt az Önmagát, az elnyer minden világot és mindazt, amire vágyik.” Erre vágyunk mi, ezért éltünk nálad.

Ekkor Pradzsápati ezt mondta nekik:
– Ez a személy (purusa), akit a szemben láttok: ez az Önmaga. Ez a halhatatlan, a félelem nélküli, ez a Brahman.
– Akkor hát kicsoda az, áldott urunk, aki a vízben vagy a tükörben jelenik meg előttünk?
– Ugyanő jelenik meg mindezekben. – Válaszolta.
– Nézzétek meg önmagatokat egy tál vízben; azután mondjátok el nekem, hogy mit nem ismertetek fel önmagatokból!
Belenéztek egy tál vízbe.
– Mit láttok? – Kérdezte Pradzsápati.
– Áldott urunk, önmagunk tükörképét látjuk teljes egészében a hajunktól a körmünk hegyéig.

Ekkor Pradzsápati így szólt hozzájuk:
– [Most] Csinosítsátok ki, ékesítsétek fel magatokat, öltözzetek szép ruhába, s így nézzetek bele a tál vízbe.
Mindketten kicsinosították, felékesítették magukat, szép ruhába öltöztek, s így néztek bele a tál vízbe.
– Mit láttok? – Kérdezte Pradzsápati.

– Áldott urunk, saját magunkat [látjuk], így, ahogy vagyunk, csinosan, ékesen, szépen-öltözötten.
– Ez az Önmaga. Ez a halhatatlan, a félelem nélküli, ez a Brahman.
Ők pedig nyugodt szívvel távoztak.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Pradzsápati utánuk nézett, és így szólt:
– Anélkül távoznak, hogy megragadták vagy felismerték volna Önmagukat! Akiknek a titkos tanítás [pusztán] ebből áll, azok el fognak bukni, legyenek akár istenek, akár démonok. Virócsana azonban nyugodt szívvel visszament a démonokhoz, és ezt a titkos tanítást közölte velük:
– Ezt a [testi] önmagunkat kell dicsőítenünk, ezt a [testi] önmagunkat kell szolgálnunk. Aki ezt a [testi] önmagát dícsőíti, ezt a [testi] önmagát szolgálja, az elnyeri mindkét világot, ezt és a túlnanit is.

Így még ma is azt mondják az olyanra, aki nem ad[akozik], nem hisz, és nem mutat be áldozatot, hogy „Valóságos démon!”, mert ez a tanítás a démonoké. A halott testét [pedig] étellel, ruhával és ékszerrel látják el, mert azt gondolják, ezáltal elnyerhetik a túlvilágot.

Indra azonban még mielőtt visszaért volna az istenekhez, észrevette a veszélyt: „Ha ez [az önmaga] csinos lesz, amikor a test csinos, ékes, amikor a test ékes, és szépen-öltözött, amikor a test szépen öltözött, akkor bizony ugyanígy vak lesz, amikor a test vak, béna, amikor a test béna, csonka, amikor a test csonka, és a test pusztulásával ez is elpusztul. Ez így nem kielégítő a számomra.”

Így hát tüzifával a kezében visszatért [Pradzsápatihoz]. Pradzsápati azt mondta neki:
– Maghavan, nyugodt szívvel távoztál Virócsanával együtt. Mit akarsz hát; miért jöttél vissza?
– Áldott uram, ha ez [az önmaga] csinos lesz, amikor a test csinos, ékes, amikor a test ékes, és szépen-öltözött, amikor a test szépen öltözött, akkor bizony ugyanígy vak lesz, amikor a test vak, béna, amikor a test béna, csonka, amikor a test csonka, és a test pusztulásával ez is elpusztul. Ez így nem kielégítő a számomra.

Pontosan így van, Maghavan. – Válaszolta. – Folytatom a tanításodat. Maradj nálam még harminckét évig. Ottmaradt még harminckét évig. Akkor ezt mondta neki:

– Aki az álomban boldogan vándorol: ez az Önmaga. Ez a halhatatlan, a félelem nélküli, ez a Brahman.
[Indra] nyugodt szívvel távozott. Mielőtt azonban visszaért volna az istenekhez, észrevette a veszélyt: „Igaz, hogy ez [az önmaga] nem vakul meg, amikor a test megvakul, nem bénul meg, amikor a test megbénul – egyáltalán nem érintik a test hibái. A test meggyilkolásával nem ölik meg, a test lebénulásával nem bénul le. Ámde mégis úgy tűnik, mintha megölnék, mintha üldöznék, mintha szenvedne, mintha sírna. Ez így nem kielégítő a számomra.

Így hát tüzifával a kezében visszatért [Pradzsápatihoz]. Pradzsápati azt mondta neki:
– Maghavan, nyugodt szívvel távoztál. Mit akarsz hát; miért jöttél vissza?
– Áldott uram, igaz, hogy ez [az önmaga] nem vakul meg, amikor a test megvakul, nem bénul meg, amikor a test megbénul – egyáltalán nem érintik a test hibái. 4A test meggyilkolásával nem ölik meg, a test lebénulásával nem bénul le. Ámde mégis úgy tűnik, mintha megölnék, mintha üldöznék, mintha szenvedne, mintha sírna. Ez így nem kielégítő a számomra.
– Pontosan így van, Maghavan. – Válaszolta. – Folytatom a tanításodat. Maradj nálam még harminckét évig. Ottmaradt még harminckét évig. Akkor ezt mondta neki:

– Amikor [az ember] teljes nyugalomba merülve alszik, és nem lát álmot: ez az Önmaga. Ez a halhatatlan, a félelem nélküli, ez a Brahman.
[Indra] nyugodt szívvel távozott. Mielőtt azonban visszaért volna az istenekhez, észrevette a veszélyt: „De hát ebben az állapotban közvetlenül nem is tud önmagáról [az ember], nem tudja, hogy „én ez vagyok”, sőt még e létezőkről sem tud. Voltaképpen a semmibe vész. Ez így nem kielégítő a számomra.”

Így hát tüzifával a kezében visszatért [Pradzsápatihoz]. Pradzsápati azt mondta neki:
– Maghavan, nyugodt szívvel távoztál. Mit akarsz hát; miért jöttél vissza?
– Áldott uram, ebben az állapotban közvetlenül nem is tud önmagáról [az ember], nem tudja, hogy „én ez vagyok”, sőt még e létezőkről sem tud. Voltaképpen a semmibe vész. Ez így nem kielégítő a számomra.

– Pontosan így van, Maghavan. – Válaszolta. – Folytatom a tanításodat. Mert bizony ebben rejlik, nem másban. Maradj nálam még öt évig. Ottmaradt még öt évig.
Ez összesen százegy év. Ezért mondják: „Maghavan százegy évig élt tanítványként Pradzsápatinál.”

Fórizs László ford.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ