A vándorló karfiol - Jógananda visszaemlékezése

– Köszönöm! – Srí Juktésvar mosolya elismerést sugárzott. – Kérlek, tartsd az ajándékod a szobádban, holnap különleges vacsorát készítünk belőle.
Akkor érkeztem meg Puríba. A Kalkuttától kb. 450 kilométerre délre elhelyezkedő Purí a Krisna-hívek fontos zarándokvárosa. Évente két hatalmas ünnepet rendeznek itt Krisna tiszteletére (az egyik a Sznánajátrá, a másik pedig a Ráthajátrá)., hogy a vakációt gurum tengerparti remetelakában töltsem. A vidám, kétemeletes villa, amelyet a mester és a tanítványok emeltek a tulajdon két kezükkel, a Bengál-öbölre néz.
Másnap korán ébredtem, a sós tengeri fuvallatoktól és az ásram csöndes varázsától felfrissülten. Gurum dallamos hangja szólított. Egy pillantást vetettem féltett karfioljaimra, majd gondosan az ágy alá rejtettem a kosarat.
– Gyere, menjünk le a partra!
Mesterem vezette a menetet, több fiatal tanítvány szétszórt csoportokban követte. Gurum enyhe rosszallással nézett végig rajtunk.
– Amikor nyugati testvéreink menetelnek, rendszerint büszkén vállalják egységüket. Kérlek tehát, álljatok fel kettős sorokba, és lépjetek egyszerre – figyelte, követjük-e utasításait, majd énekelni kezdett: – Fiúk, álljunk sorba, így menjünk a partra!
Csodálattal néztem, milyen könnyedén tartja a lépést a fiatalokkal.
– Állj! – gurum szeme rám szegeződött. – Nem felejtetted el bezárni a hátsó ajtót?
– Azt hiszem, nem, uram.

Srí Juktésvar néhány percig hallgatott, s félig elfojtott egy mosolyt.
– De bizony, hogy elfelejtetted – szólalt meg végül. – Az isteni elmélkedés nem lehet mentség a földi gondatlanságra. Elhanyagoltad kötelességedet, nem vigyáztál az ásramra, ezért büntetést érdemelsz.
Még mindig azt hittem, tréfál, amikor hozzátette:
– A hat karfiolból rövidesen csak öt marad.
Mesterem utasítására megfordultunk, és visszamasíroztunk, amíg a remetelak közelébe értünk.
– Pihenj! Mukunda, nézz balra, át a kerten, figyeld a rajta túl húzódó utat. Mindjárt feltűnik valaki, ő lesz bűnhődésed eszköze.
Elrejtettem bosszúságomat, amely gurum érthetetlen szavaira fogott el. Rövidesen egy paraszt bukkant fel az úton, szökdécselve haladt előre, s közben nevetségesen kaszált a karjával. A kíváncsiságtól dermedten szegeztem tekintetem a kacagtató látványra. Amikor a paraszt eltűnt szemünk elől az út kanyarulatában, Srí Juktésvar megjegyezte:
– Mindjárt előkerül.
A paraszt nyomban útirányt változtatott, és az ásram hátsó bejárata felé indult. Átkelt egy homokos szekérúton, majd bement a hátsó ajtón. Nyitva hagytam ugyanis, pontosan úgy, ahogyan gurum mondta. Röviddel ezután emberünk ismét megjelent, egyik féltve őrzött karfiolomat szorongatva. Most már tekintélyesen lépdelt, mint akinek van mivel felvágnia.
Az ezt követő bohózatban a pórul járt áldozat szerepét játszottam. Ennél is bosszantóbb volt azonban, hogy nem sikerült elfognom a tolvajt. Félúton jártam, amikor mesterem visszahívott. Tetőtől talpig kacagás rázta.
– Szegény bolond karfiolra vágyott – magyarázta két nevetésroham között. – Úgy gondoltam, nekiadhatnánk az egyiket, hiszen amúgy is rosszul őriztük!
Szobámba rohantam, ahol láttam, hogy a szemlátomást karfiolbolond tolvaj érintetlenül hagyta a takarón maradt aranygyűrűimet, órámat és pénzemet. Ehelyett bemászott az ágy alá, ahonnan előhúzta a hőn vágyott tárgyat.
Aznap este megkértem Sír Juktésvart, adjon magyarázatot az esetre (amelynek több részletét nem értettem). Gurum lassan a fejét rázta.
– Egy napon majd megérted. A tudomány rövidesen számos rejtett törvényszerűséget fedez fel.
Amikor néhány év múltán a rádió csodája lázba hozta a világot, mesterem jövendölésére gondoltam. Az új találmány érvénytelenítette idő és tér évszázados fogalmait, hisz mostantól a legszegényebb viskóba is beléphetett London vagy Kalkutta! Mindez a legtompább értelmet is meggyőzhette arról, hogy az ember előtt nincs akadály.
A karfiolkomédia legjobban a rádió analógiájával érthető meg. Gurum tökéletes emberi rádió szerepét töltötte be. A gondolatok nem egyebek finom rezgéseknél, amelyek az éterben haladnak. Amiként egy megfelelően behangolt rádió több ezer műsorból kiválasztja a kívánt csatornát, úgy Srí Juktésvar is ráhangolódott egyetlen gondolatra (a féleszű parasztéra, akinek karfiolra fájt a foga) a világban kerengő számtalan gondolat közül.
Egy 1939-ben szerkesztett rádiómikroszkóp eleddig ismeretlen sugarak új birodalmát tárta fel. „Maga az ember és mindenféle szervetlen anyag is folyamatosan hullámokat bocsát ki, amelyeket ez a szerkezet »látni képes« – számolt be a hírről az Associated Press. – Akik hisznek a telepátiában és az érzékfeletti észlelésben, e bejelentésben ama láthatatlan sugarak létezésének első tudományos bizonyítékát üdvözölhetik, amelyek egyik személytől a másikig hatolnak. A rádió nem más, mint egy rádióhullám-spektroszkóp. Ugyanúgy elemzi a hűvös, nem izzó anyagot, mint a spektroszkóp a csillagokat alkotó atomokat… A tudósok már évek óta sejtették, hogy az ember és valamennyi élőlény valamifajta hullámot bocsát ki magából. Létezésük első kísérleti úton történő igazolása ma történt meg. E felfedezés arra utal, hogy a természet megannyi atomja és molekulája folyamatos rádióadóként működik… Az ember még halála után is sugároz magából finom hullámokat. Ezek hullámhossza a rövidebbektől a rádióhullámokig terjed. E hullámok kuszasága csaknem észrevétlen. Millió és millió termelődik belőlük. Egyetlen óriásmolekula egymillió különböző hullámhosszú hullámot sugározhat ki magából ugyanazon időtartam alatt. A nagyobb hullámhosszú hullámok a rádióhullámok könnyedségével és sebességével terjednek tova a térben… Van azonban egy bámulatos különbség a régről ismerős hullámok és az újonnan felfedezett rádióhullámok között. Ez pedig az, hogy a meg nem zavart anyag rendkívül hosszú ideig, akár évezredekig is kisugározhat magából rádióhullámokat.”
A Mester, erőteljes akaratával, nem csupán rádióvevőként, hanem -adóként is szerepelt a történetben. Ilyen minőségben irányította a paraszt lépteit a karfiolhoz.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Az intuíció
Az ember csak vonakodva használja az „intuíció” szót. Hitler csaknem tönkretette a világot nagyravágyó pusztításai során. Az intuíció szó latin gyökere ’belső védelmet’ jelent. A szanszkrit ágama – közvetlen lélekérzékelés által bekövetkező – intuitív tudást jelent, ebből eredően a risik bizonyos ősi értekezéseit ágamáknak hívták. a lélek kalauza, amely természetes módon jelenik meg az embernél, ha elméje lecsendesült. Szinte csaknem valamennyiünk be tudna számolni egy-egy megmagyarázhatatlanul pontos „előérzetéről” vagy arról, miként adta át gondolatait egy másik személynek.
A lenyugodott emberi elme bonyolult rádió adó-vevőként működik, gondolatokat közöl és fog fel, miközben kiszűri a nemkívánatosakat. Míg a rádióállomások üzemeléséhez villanyáram szükséges, az emberi rádió hatékonysága akaraterőnk mértékétől függ.
Minden gondolat egy örökkévalóságon keresztül rezeg tovább a világmindenségben. Mély összpontosítással egy mester bármely élő és holt ember gondolatait felfoghatja. A gondolatok egyetemesek, nem az egyénben gyökereznek; az igazságot nem alkothatjuk meg, csupán felfoghatjuk. A téves gondolatok az emberi észlelés kisebb-nagyobb tökéletlenségeinek termékei. A jóga tudományának célja az elme lecsendesítése, hogy torzulásmentesen meghalljuk a Belső Hang tévedhetetlen tanácsait.
A rádió és a televízió időkihagyás nélkül milliók kandallója mellé hozta távoli személyek hangját és képmását. Ez az első bizonytalan tudományos híradás arról, hogy az ember: mindent átható szellem. Noha az ego a lehető legdurvább mesterkedésekbe bocsátkozik az ember leigázására, az ember nem egyenlő a testtel, amely a tér egy pontjára korlátozódik, hanem alapvetően a mindenütt jelen lévő lélek.
„Rendkívül különleges és csodálatos, látszólag valószínűtlen jelenségek fordulhatnak mégis elő, amelyek, ha egyszer elfogadtuk létezésüket, többé nem lepnek meg bennünket jobban, mint a tudomány eredményei általában az elmúlt évszázadban – jelentette ki Charles Robert Richet, az orvosi Nobel-díj birtokosa. – Első megközelítésre azt hihetjük, hogy a meglepetés nélkül tudomásul vett jelenségek már nem keltik fel kíváncsiságukat, mivel megértettük őket. Ez azonban nem igaz. Nem azért nem lepnek meg, mert érhetők, hanem azért, mert megszokottá váltak. Ha ugyanis a meg nem értett jelenségeken rendre meglepődnénk, akkor egyik ámulatból a másikba eshetnénk – egy levegőbe felhajított kő esésén, a tölggyé terebélyesedő makkon, a hevítésre kitáguló higanyon, a mágnesességen… Napjaink tudománya könnyű fajsúlyú… Azok a bámulatos igazságok, amelyeket utódaink egyszer majd felfedeznek, ma is körülöttünk vannak, mondhatni, majd kiszúrják a szemünket, mégsem látjuk meg őket. Éspedig azért nem, mert nem akarunk látni. Alig jelenik meg ugyanis egy váratlan vagy szokatlan tény, megpróbáljuk azt begyömöszölni közhelyeink vagy elfogadott ismereteink keretei közé, és felháborodunk, ha valaki tovább akar jutni kísérleteivel.”
Néhány nappal megrablásom után tréfás eseményre került sor. Nem leltünk egy bizonyos petróleumlámpát. Miután csak nemrégiben bizonyosodtam meg gurum mindentudásáról, gondoltam, gyerekjáték lesz meglelnie az elveszett tárgyat.
Mesterem érzékelte reménykedő várakozásomat. Túlzott komolysággal kérdezte végig az ásram valamennyi lakóját. Egy fiatal tanítvány bevallotta, hogy akkor vette kezébe a lámpát, amikor a hátsó udvarban álló kúthoz ment.
Srí Juktésvar ünnepélyesen felszólított minket, hogy keressük a lámpát a kút mellett.
Odarohantam, de a lámpa nem volt sehol! Csalódottan tértem vissza gurumhoz. Ő tele szájjal nevetett, anélkül hogy egy szikrányit is megszánt volna hiábavaló igyekezetemért.
– Sajnos nem tudlak a lámpához vezérelni, nem vagyok én jövendőmondó! – majd felcsillanó szemmel hozzátette: – De éppenséggel Sherlock Holmesnak sem felelnék meg!
Ekkor értettem meg, hogy külső nyomásra vagy haszontalanságokért mesterem nem mozgósítja belső erőit.
Csodálatos hetek következtek. Srí Juktésvar vallási felvonulást tervezett. Megkért, hogy vezessem végig a tanítványokat a városon, le egészen a tengerpartig. Az ünnep napján rekkenő hőségre ébredtünk (a nyári napfordulót ültük meg).
– Gurudzsí, hogyan vigyem át mezítláb a tanítványokat a forró homokon? – kérdeztem kétségbeesve.
– Elmondok egy titkot – felelte mesterem. – Az Úr felhőt küld majd fölétek, így egyikőtöknek sem esik bántódása.
Boldogan szerveztem a menetet. Az egyik csoport szatszangazászló­val
A szat szó szerinti jelentése ’létező’, illetve ’lényeg, igazság, valóság’. A szanga ’gyülekezet, társulás’. Srí Juktésvar szatszangának, ’az igazság társaságának’ nevezte az ásramot. indult el az ásramtól. Ezt maga Srí Juktésvar tervezte, a harmadik szemet ábrázolta, az intuíció eszközét.
„A testnek lámpása a szem; ha azért a szemed eggyé válik, a te egész tested fénnyel telik meg” (Mt 6,22). Az angol nyelvű King James Biblia 1984-es kiadásában a következőképpen szerepel a szöveg: „The light of the body is the eye, therefore when thine eye is single, thy whole body also is full of light”. Mivel nem ismerték a harmadik szem fogalmát, ezzel a mondattal a legtöbb európai bibliafordító nem tudott megbirkózni, még a különben kiváló Károli-fordításban is ez áll: „A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz”. (A lektor) Mély meditációban az egyetlen, azaz spirituális szem láthatóvá válik a homlok közepén. Ezt a mindent látó szemet a szent iratok egyéb nevekkel is illetik, hívják harmadik szemnek, Kelet csillagának, belső szemnek, az égből alászálló galambnak, Siva szemének, az intuíció szemének stb.
Alig hagytuk el a remetelakot, amikor az ég, mintegy varázsütésre, beborult. A nézők meglepett kiáltásai közepette könnyű eső permetezett, lehűtve a város utcáit és a perzselően meleg tengerpartot.
A hűvös csöppek a felvonulás két órája alatt végig hullottak. Abban a minutumban azonban, hogy kis csapatunk hazaért, a felhők szertefoszlottak, és az eső elállt.
– Látod, miként gondoskodik rólunk Isten? – mondta mesterem, miután kifejeztem neki hálámat. – Az Úr mindenkit meghallgat, és mindannyiunk javán munkálkodik. Ahogyan most esőt küldött kérésemre, úgy a hívek valamennyi őszinte kívánságát is teljesíti. Az emberek csak ritkán ismerik fel, milyen gyakran meghallgatja imáikat a Mindenható. Ő igazán nem részrehajló, bárkinek segít, aki bizalommal van iránta. A mindenütt jelen lévő Atya gyermekeinek mindig hinniük kell szülőjük szerető jóságában.
„A ki a fület plántálta, avagy nem hall-é? És a ki a szemet formálta, avagy nem lát-é? / A ki megfeddi a népeket, avagy nem fenyíti-é meg? Ő, ki az embert tudományra tanítja: / Az Úr tudja az emberek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt 94,9–11).
Srí Juktésvar évente négy ünnepséget rendezett – ezek a napfordulókra és a napéjegyenlőségekre estek –, tanítványai ilyenkor az ország minden pontjáról köréje gyűltek. A téli napfordulót Szírámpurban szoktuk megünnepelni, s az első, amelyen részt vettem, életre szóló áldást jelentett számomra.
Az ünnepség reggel kezdődött; mezítláb vonultunk végig a városon. Vagy száz tanítvány énekelt szent dalokat, s a zenészek fuvolán, dhólon és kartálon (dobokon és cimbalmon) játszottak. A lelkes városiak virággal hintették tele utunkat, hisz örültek, hogy az Úr zengő dicséretével elszólítjuk őket egyhangú feladataiktól. A hosszú körmenet a remetelak udvarán ért véget. Ott körbeálltuk gurunkat, miközben a felső erkélyeken szorongó tanítványok sárga virágszirmokat hintettek ránk.
Sok vendég ment fel az emeletre cshéna pudingért és narancsért. Én testvéreim egy csoportjához csatlakoztam, akik aznap a szakács tisztét látták el. Ekkora sokaság számára csupán a szabadban tudtunk főzni, óriási üstökben. A hevenyészett, fatüzeléses téglakályhák füstje könnyeket fakasztott a szemünkből, mi azonban vidáman nevetgéltünk munka közben. Az indiai vallási ünnepek mindig vígak, ilyenkor a hívek örömmel tesznek felajánlásokat: pénzt, rizst és zöldséget hoznak, vagy személyes munkájukat ajánlják fel.
Mesterem hamarosan közénk jött, s felügyelte az ünnep lefolyását. Minden pillanatban akadt elfoglaltsága, de versenyre kelt a legfürgébb fiatal tanítvánnyal is.
A második emeleten szankírtan (csoportos éneklés) zajlott harmónium és kézi dobok kíséretével. Srí Juktésvar elégedetten fülelt; tökéletes hallással rendelkezett. Egy idő után megszólalt:
– Hamisan játszanak! – s a szakácsokat odahagyva a zenészekhez sietett.
A dallam ismét felcsendült, ezúttal helyesen.
A világ legkorábbi zenetudományi értekezéseit a Számavéda tartalmazza. Indiában a zene, a festészet és a dráma isteni művészetnek számít. Az első zenészek az örök szentháromság tagjai, Brahmá, Visnu és Siva voltak. A szent iratok elbeszélik, hogy Siva Natarádzsa, a kozmikus táncos alakjában végtelen ritmuskombinációkat dolgozott ki a mindenség teremtése, megőrzése és lerombolása során, miközben Brahmá a cimbalmot ütögette, Visnu pedig a mridangát, a szent dobot verte.
Szaraszvatí, a bölcsesség istenasszonya ábrázolásain a vínán, valamennyi húros hangszer ősén játszik. Krisna, Visnu megtestesülése fuvolával jelenik meg az indiai művészetben. Az általa felzendített elbűvölő dal igazi otthonukba szólítja a májá káprázatában bolyongó emberi lelkeket.
Az indiai zene sarkkövét a rágák, vagyis a rögzített hangsorok alkotják. A hat alapvető rága 126 ráginíra (feleség) és putrára (fiú) oszlik. Mindegyik rága legkevesebb öt hangjegyből áll, jelesül a vezérhangjegy (vádí, avagy király), a másodlagos hangjegy (szamavádí, azaz miniszterelnök), a segítő hangjegyek (anuvádí, kísérők), valamint egy disszonáns hangjegy (vivádí, az ellenség).
A hat alaprága mindegyike megfelel egy adott órának, évszaknak és az őt felügyelő istenségnek. A Hindóla rága ezért csak tavasszal, hajnalban csendül fel az egyetemes szeretet kifejezéseként. A Dípaka rágát nyári estéken játsszák az együttérzés felébresztésére. A Mégha rága az esős évszakban, délben hallható, s bátorságot ad. A Bhaivara rága augusztusban, szeptemberben és októberben, reggel nyugtatja meg a lelket. A Srí rága az őszi alkonyatok hangsora, s a tiszta szeretetet zendíti meg. A Málakausa rága télen, éjfélkor zendül föl, és merésszé tesz.
A hajdani risik felfedezték, hogy ember és természet hangok segítségével teremthet kapcsolatot egymással. Mivel a természet az Aum, azaz az őshang megnyilvánulása, az ember bizonyos mantrák és szent énekek segítségével uralkodhat a természet erői felett.
. A különböző népek folklórjában a szent dalok ugyanezt a célt szolgálják, a természet feletti hatalom elérését. Az amerikai indiánok énekléssel varázsoltak esőt és szelet. Tán Szén, a nagy indiai zenész dalával oltotta el a tüzet. Charles Kellogg kaliforniai természettudós 1926-ban New York-i tűzoltók előtt mutatta be, milyen hatása van a hangrezgéseknek a tűzre. „Egy íjat, mint hegedűvonót húzott el gyors ütemben alumínium hangvillán, amely olyan hangot keltett, mint a rádió recsegése. A hang hatására egy üres üvegcsőben lévő 60 cm magas sárga gázláng magassága 15 cm-re csökkent, végül már csak kék szikrákat pattogtatott magából. Az újabb vonóhúzás ezt is kioltotta.” A krónikák elmondják, hogy Miján Tán Szénnek, Nagy Akbar mogul uralkodó udvari zenészének a 16. században rendkívüli varázsereje volt. Ha a császár megparancsolta, hogy éjszakai rágát játsszon fényes nappal, akkor a megfelelő mantra eléneklése után az egész palota sötétségbe borult.
Az indiai zene az oktávot huszonkét srutira, negyedhangra osztja. E mikrohangközök olyan árnyalt zenei kifejezést tesznek lehetővé, amilyen elképzelhetetlen a tizenkét félhangból álló nyugati kromatikus skála alapján. A hindu mitológia az oktáv valamennyi hangjegyéhez adott színt, madárkiáltást vagy állathangot társít. A dóhoz a zöld és a páva tartozik, a réhez a piros és a pacsirta, a mihez az aranyszín és a kecske, a fához a sárgásfehér és a kócsag, a szóhoz a fekete és a csalogány, a lához a sárga és a ló, a tihez valamennyi szín keveréke és az elefánt.
Az ind zenében hetvenkét thátha, vagyis hangsor létezik. A zenészek végtelen számú rögtönzéssel variálhatják a szabott, hagyományos dallamokat, rágákat. Miközben az adott téma érzés- és hangulatvilágát megőrzik, saját eredetiségükre támaszkodva díszítgethetik azt. Nem olvasnak kottát, a rága vázát minden egyes előadás során újra kicicomázzák, s miközben egyetlen dallamot ismételnek, ezt finom hangszín- és ritmusváltásokkal kombinálják. A nyugati zeneszerzők közül a legjobban Bach értette meg a százféle bonyolult változat varázsát.
A szanszkrit irodalom 120 tálát, zenei ritmust tart számon. Az ind zene megalapítójáról, Bháratáról az a hír járta, hogy harminckétféle tálát különített el a pacsirta dalában. A tála, azaz ritmus alapja az emberi mozgás; a járás kettős, illetve az alvásbeli légzés háromszoros időtartama, ahol a belégzés kétszer olyan hosszú, mint a kilégzés.
India jó ideje felismerte, hogy az emberi hang tökéletesebb minden zeneszerszámnál. Az indiai zene ezért jobbára három oktávnyi hangterjedelemmel dolgozik, mert ez felel meg az emberi hangszálak teljesítményének. Ugyanezért a dallam (az egymást követő hangjegyek kapcsolata) fontosabb, mint az összhang (az egyidejű hangjegyek egymáshoz való viszonya).
Az indiai zene személyes, spirituális és egyéni teljesítményen alapuló művészet, amely nem az összhangzat kitűnőségére épít, hanem az előadó és a Világlélek összhangjára. A legfontosabb indiai dalokat egytől egyig hívők szerezték. A zenész szanszkritul bhágavatara, azaz ’aki megénekli Isten dicsőségét’.
A szankírtanok, vagyis a közös éneklések a jóga és spirituális fegyelem hatékony eszközei; fokozott összpontosítást követelnek a résztvevőktől annak érdekében, hogy teljesen elmerülhessenek a „mag”-gondolatban vagy „mag”-hangzásban. Mivel maga az ember is a Teremtő Ige kifejeződése, a hangok azonnali, erős hatással vannak rá. Kelet és Nyugat nagyszerű vallási zenéje örömet kelt, mivel ideiglenesen felerősíti a gerinc egyik erőközpontjának rezgéseit. Ezekben az áldott pillanatokban visszaemlékezünk isteni eredetünkre.
A Srí Juktésvar második emeleti nappalijából kihallatszó szankírtan felvidította a gőzölgő lábasok körül sürgölődő szakácsokat. Nagy vígan énekeltük a refrént testvéreimmel, miközben kezünkkel vertük hozzá az ütemet.
Napnyugtára több száz vendégnek szolgáltunk fel khicsrít (rizses lencsét) zöldségkörettel és rizspudingot. Később gyapottakarókat terítettünk szét az udvaron, s rövidesen az egész társaság a csillagos égbolt alatt kuporgott, miközben csöndesen hallgattuk Srí Juktésvar bölcsességeit. Nyilvános beszédeiben általában a krija-jóga értékét hangsúlyozta, s azt fejtegette, hogy az életünket önbecsülésben, nyugalomban, határozott elvek szerint éljük le, egyszerű étrenddel és rendszeres jógagyakorlással.
Ezután a legfiatalabb tanítványok elénekeltek néhány szent himnuszt, s a találkozó heves szankírtannal ért véget. Este tíztől éjfélig az ásram lakói edényeket és serpenyőket mosogattak, és kitakarították az udvart. Gurum magához intett.
– Elégedettségemre szolgál vidám munkálkodásod ma és a múlt heti előkészületek során. Kérlek, maradj velem. Ha akarod, ma éjjel az ágyamban alhatsz.
Nem hittem, hogy valaha is ebben a kiváltságban lesz részem. Elüldögéltünk egy darabig isteni nyugalomban. Körülbelül tíz perccel azután, hogy aludni tértünk, mesterem felkelt, és felöltözött.
– Mi a baj, uram? – hirtelen megint képtelennek tetszett a megtiszteltetés, hogy mesterem mellett alhatok.
– Azt hiszem, néhány tanítványom, akik lekésték a vonatot, rövidesen megjelenik itt. Üssünk össze nekik valamit!
– Gurudzsí, senki nem jön ide hajnali egykor!
– Te maradj csak ágyban, hiszen keményen dolgoztál. Nekem azonban főznöm kell.
Gurum ellentmondást nem tűrő hangja kiugrasztott az ágyból, s utá­namentem a kis konyhába, amely a második emeleti belső erkélyről nyílt. Rövidesen már rotyogott a rizs és a dál.
Gurum nyájasan rám mosolygott.
– Ma legyőzted a fáradtságot és a kemény munkától való ódzkodást; ezek soha többé nem zavarnak a jövőben.
Miközben kiejtette áldó szavait, lépések hangzottak az udvarról. Lefutottam a földszintre, és fogadtam az érkező tanítványokat.
– Drága testvérünk – mondta egyikük –, nem szeretnénk zavarni a mestert ebben az órában! Lekéstük a vonatot, és úgy éreztük, még egyszer látnunk kell gurunkat, mielőtt hazatérünk.
– Már vár benneteket, s e pillanatban éppen főz számotokra.
Ekkor felcsendültek Srí Juktésvar üdvözlő szavai, s én a konyhába vezettem a meglepett tanítványokat. Mesterem csillogó szemmel fordult hozzám.
– Most, hogy elmondták késésük okát, talán elfogadod, hogy vendégeink valóban lekésték a vonatot!
Fél óra múlva követtem a hálószobájába, miközben boldogan gondoltam a hatalmas megtiszteltetésre, hogy egy isteni guru oldalán hajtom álomra a fejem.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ