Az én érzete

„Az Isten meglátásához vezető úton a legnagyobb akadály az én érzete, amely elfedi az igazságot. Az én halálával minden gond megszűnik. 

Ha az Úr kegyelméből az ember felismeri, hogy nem ő a cselekvő, akkor azonnal dzsívanmukta lesz (már életében megszabadul). Az én érzete olyan, akár a sűrű felhőréteg. Ahogy egy kis felhő el tudja takarni a ragyogó napot, ugyanúgy az én felhője is eltakarja a ragyogó Örök Napot. Ha a guru kegyelme eloszlatja a felhőt, a Végtelen ragyogása láthatóvá válik.

Amikor Ráma, Isten emberi alakot öltött inkarnációja az erdőben sétált, Laksmana (az egyéni lélek), bár a közelben volt, nem látta Őt, mert Szítá, azaz a májá, azaz az én érzete közöttük állt. Nézd! Eltakarom az arcom ezzel a zsebkendővel, és nem látsz. De ettől még az arcom itt van. Tehát Isten mindennél közelebb van, az én érzete miatt mégsem látod Őt. A lélek igaz természete abszolút létezés, értelem és üdvösség, de a májá, vagyis az én érzete miatt elfeledkezett valódi Önmagáról, s az elme és a test különböző kötöttségeinek hálójába gabalyodott.”

Srí Ramakrisna

UGRÁS A KÖNYVHÖZ