Az Önvaló

“Hogyan lehet uralmunk alá vonni az elmét?

Vajon egy tolvaj elárulja magát? Vajon az elme megtalálja önmagát? Az elme nem keresheti az elmét. Nem veszel tudo­mást arról, ami valós, ragaszkodsz az elméhez, ami valótlan, és ezzel egyidejűleg próbálod megtalálni, mi az. Jelen volt az elme alvás közben? Nem. Most viszont itt van. Ebből következik, hogy nem állandó. Megtalálhatod-e vajon az elmét? Az elme nem te vagy. Te azonban úgy véled, az elme vagy, s ezért azt kér­dezed tőlem, miképpen tudod uralmad alá vonni. Ha létezne, uralmad alá lehetne vonni, ám nem létezik. Értsd meg ezt az igazságot a kutatás segítségével! A valótlanságot keresni meddő próbálkozás. Keresd hát a valóst, azaz az Önvalót! Ezen a módon uralkodhatsz az elmén. Csupán egyetlen Valós létezik!

Mi ez az egyetlen Valós?

Az, ami létezik. A többi pusztán látszat. A sokféleség nem a Valós természete. Olvassuk a papírra nyomtatott betűket, ám elfeledkezünk a papírról, ami a háttér. Ehhez hasonlóan, ma­gukkal ragadnak bennünket az elme megnyilvánulásai, és elfe­ledke­zünk a háttérről. Kinek a hibája ez?”

* * *

“A gyakorlás célja a tudatlanság eloszlatása, nem pedig az Ön-megvalósítás elérése.
A Megvalósítás mindig jelen van, itt és most. Ha bármi újonnan elérendő lenne, akkor azt úgy kel­lene értelmeznünk, hogy egyszer nincs jelen, máskor pedig je­len lévő. Ebben az esetben nem lenne állandó, és nem is lenne elérésre érdemes. Ám a Megvalósítás állandó, örök, s itt és most jelen van.

A tudatlanság eloszlatásához szükséges a kegyelem.

Bizonyosan. De a kegyelem mindig jelen van. A kegye­lem az Önvaló, nem pedig olyasvalami, amit meg kell szereznünk. Mindössze tudnunk kell létezéséről. Például a nap kizárólag ragyo­gás, nem ismeri a sötétséget. Mások azonban a sötétség eloszlá­sáról beszélnek, amikor a nap megjelenik. Ehhez hasonlóan a tudatlanság is kísértet csupán, nem valós. Mivel valótlan, ha felismerjük valótlan természetét, akkor – úgy mondják – el­oszlattuk. A nap tehát jelen van és ragyog. Napfény vesz körül min­ket. Ahhoz, hogy megismerd a napot, mégis felé kell fordíta­nod az arcod, és rá kell emelned a tekinteted. Ugyanígy a kegye­lem egyedül a gyakorlás segítségével ismerhető fel, jóllehet itt és most jelen van.
Annak a vágynak a révén, hogy folyamatosan átadjam magam, remélem, hogy egyre növekvő kegyelmet fogok tapasztalni.
Add át magad egyszer s mindenkorra, és számolj le a vágyak­kal! Amíg a cselekvőség érzete megmarad, addig jelen van a vágy, a személyiséggel együtt. Ha ez eltűnik, akkor úgy találjuk, hogy az Önvaló tisztán felragyog.
A cselekvőség érzete a kötelék, nem maguk a cselekedetek. „Légy csendes, és tudd: Isten vagyok.” Itt a csendesség teljes önátadás, az individualitás nyoma nélkül. Eluralkodik a csen­desség, és az elme nem lesz nyugtalan. Az elme nyugtalansága az oka a vágynak, a cselekvőség érzésének és a személyiségnek. Ha az elmúlik, megjelenik a nyugalom. Ebben az esetben a „tu­dás” „létezést” jelent. Ez nem viszonylagos tudás, amely magában foglalná a [tudás] alanya, a [tudás] tárgya és a tudás [aktusa] hármasságát.”

Srí Ramana Maharsi