Kísérletezés a meditációval

Egy napon az egyik új látogató elképesztő problémával állt elő. Korábban egy bizonyos szvámí tíznapos intenzív meditációs tanfolyamot indított. Ez a látogató nem érdeklődött különösebben a meditáció iránt, semmilyen kimondott célja nem volt azzal, hogy jelentkezett a tanfolyamra, de mégis jelentkezett, mert barátai, akik szerettek volna részt venni, rábeszélték, neki pedig nem okozott nehézséget ennyi időt a kurzusra áldozni munkája mellett. Jelleméhez és vérmérsékletéhez hozzá tartozik – számolt be róla –, hogy bármibe is fog, azt összeszedett figyelemmel és komoly eltökéltséggel végzi. Így hát amikor a meditációs tanfolyam elkezdődött, ő teljes figyelemmel vett részt, és lelkiismeretesen megtette, amire kérték.

Ennek eredményeként a tanfolyam vége felé az a határozott érzése támadt, hogy elkülönül a testétől, és az egész világ úgy tűnt számára, mintha természetét tekintve az álomhoz lenne hasonló. Ez az érzés azóta sem hagyta el. Ez, amint bevallotta, egyáltalán nem kellemetlen. Ellenkezőleg, sajátos szabadságérzéssel töltötte el. De – tette hozzá – van egy valódi nehézség: hogyan éljen ebben az álomvilágban úgy, hogy közben folytatja munkáját, és keresi a kenyerét?

Ezt a szokásos módon lefordították Mahá­rádzsnak maráthíra, de még mielőtt a fordítás befejeződött volna, nyilvánvaló volt, hogy megértette a problémát, és szokatlanul komoly kifejezés ült ki az arcára. Egy darabig csendben ült, majd beszélni kezdett: A meditáció nem olyasvalami, amibe az ember csak úgy kísérletképpen vagy szórakozásképpen belekóstol, hogy megnézze, mi történik. Bizonyos előkészületekre van szükség hozzá. A jelenségvilág minden megnyilvánulásának a tudatosság az alapja. A tudatosságnál nincs nagyobb erő a föld kerekén. Lehetetlen megjósolni a következményeit annak, ha az ember bolondozik vele. S ha a psziché nem felkészült arra, hogy szembenézzen a következményekkel, akkor komoly gondok jelenhetnek meg a test-elme szintjén annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem történtek korábbi előkészületek, melyek arra irányultak volna, hogy megszüntessék a testtel való azonosulást. Mi történik akkor, ha magasfeszültségű elektromos áram csapása ér egy olyan fogyasztót, amely nem elég erős, hogy elbírja?

Mahá­rádzs ekkor közvetlenül a látogatóhoz intézte szavait, és azt tanácsolta neki, hogy legalább tizenöt napon keresztül látogassa a beszélgetéseket. Sajnos azonban a látogatónak szinte azonnal vissza kellett térnie szülővárosába. Mahá­rádzs láthatóan sajnálta őt, és csak azt javasolhatta, hogy figyelmesen olvasgassa az I Am That című könyvet, a lehető leggyakrabban idézze fel magában ezt a látogatást, és gondoljon a találkozására Maháráddzsal. Ne felejtse el! – mondta neki. – Ha tudatába idézi azt, ami én vagyok, önmagát is felismeri.

Láthatja álomként az egész világegyetemet – tette még hozzá Mahá­rádzs –, de amíg jelen van egy „én”, aki elkülönült létezőként látja ezt az álmot, addig ön bajban lesz. Reménykedjünk benne, hogy fokozatosan ráébred majd, hogy önmaga is egy álombeli alak ebben az élő álomban, az álom szerves része, nem pedig olyasvalaki, aki attól független, különálló. Akkor nem lesz majd semmi gondja.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ