A kutatás ösvénye
"Meghallani a legfőbb igazságot, elmélkedni, meditálni rajta és megmaradni a szamádhiban: ezek együtt jelentik az Önvaló kutatását."

Tanítvány: Mi voltaképpen a kutatás ösvénye?
Mester: A szent iratokból jól ismert, hogy négy folyamatból áll: sravana, manana, nididhjászana és szamádhi – vagyis az igazság meghallása, elmélkedés, meditáció és üdvteljes béke. Maguk a Védák határozzák meg így:
„Kedvesem, az Önvalóról hallani kell a mestertől,
majd elmélkedni és meditálni kell rajta.”
Másutt azt mondják, hogy üdvteljes békében kell az Önvalót felismerni. Ugyanezt az elképzelést ismétli meg Srí Sankarácsárja Vákjavritti című művében, nevezetesen azt, hogy amíg a kereső fel nem ismeri a szent mondás: „Én a Brahman vagyok” jelentését annak valódi értelmében, addig szükséges a sravana stb. gyakorlása.
A Csitra dípikában Srí Vidjáranjaszvámí kijelenti: a kutatás a tudás módszere, és az igazság meghallásából, elmélkedésből és meditációból áll; csak a tudatosság üdvteljes békéjének állapota – melyben egyedül a Brahman létezik, semmi más – lehet a tudás igaz természete; az énként – mely örökre elveszett – díszelgő ego csomójának újra meg nem jelenése a hatása; a vége (határa) pedig folyton és szilárdan megmaradni annak tudásában, hogy „én a legfőbb Önvaló vagyok”, olyan erősen, egyértelműen és biztosan, mint ahogy a tudatlan azonosulás az „én a test vagyok” állapotával fennállt; a megszabadulás pedig a gyümölcse. Ebből következik, hogy csakis az igazság meghallása stb. lehet az Önvaló kutatása.
Meghallani a legfőbb igazságot, elmélkedni, meditálni rajta és megmaradni a szamádhiban: ezek együtt jelentik az Önvaló kutatását. Okuk (hétu) a korábban említett négy szádhana, név szerint: megkülönböztetés, vágytalanság, nyugodtság és megszabadulás utáni vágy. Azt, hogy ezek közül melyik szükséges a kutatás melyik részéhez, majd a megfelelő helyen említjük. Most a sravanával foglalkozunk.