Mi NEM a kontempláció?

I.

Először is, a kontempláció nem relaxációs gyakorlat. Eredményezhet relaxációt, ám ez szigorúan csak mellékhatás. A kontempláció elsősorban egy kapcsolat, tehát szándékoltság van benne. Nem egy technika, hanem imádság. Amikor azt mondjuk, hogy „Imádkozzunk!”, akkor ez alatt azt értjük, hogy „Lépjünk kapcsolatba Istennel!”, vagy hogy „Mélyítsük már kialakult kapcsolatunkat!”, esetleg azt, hogy „Gyakoroljuk Istennel kialakított kapcsolatunkat!” A belső imádság annak módszere, hogy kibontakozó kapcsolatunkat Istennel a tiszta hit szintjére emeljük. A tiszta hit az a hit, amely túllép a diszkurzív meditáció értelmi, egoisztikus szintjén és az egyéni cselekedeteken, a kontempláció intuitív szintjére. A belső imádságnak nem az a rendeltetése, hogy olyan „elszállt” tudatállapotokba vezesse az embert, amelyeket pejot vagy LSD fogyasztása révén átélhetünk. Nem is az önhipnózis egy fajtájáról van szó. Egyszerűen egy módszer, mely a kontemplatív imádsághoz vezet. Ebből a nézőpontból azt mondhatjuk, hogy a kontemplatív imádság létrájának első foka.

II.

Másodsorban, a kontemplatív imádság nem karizmatikus adomány. A Pál által számba vett karizmák megújhodtak napjainkban. E képességek arra szolgálnak, hogy megerősítsék a közösséget. Valaki lehet kontemplatív és karizmatikus egyszerre. És az is lehet, hogy valaki nem kontemplatív, mégis megadatott neki egy vagy több karizmatikus képesség. Más szavakkal: nem feltétlenül van kapcsolat a kettő között. A kontemplatív imádság a hit, a reménység és az isteni szeretet növekedésétől függ, és a lélek szubsztanciájának és képességeinek megtisztításával, gyógyításával és megszentelésével foglalkozik. A karizmatikus képességek viszont a helyi közösség építésére adattak, és nem csupán a spiritualitás útján előrehaladottak részesedhetnek belőle.
A nyelveken szólás képessége az egyetlen olyan képesség, amely elsősorban a személyes megszentelődés végett adatik meg. Egyfajta bevezető ez a kontemplatív imádságba, mert amikor a különböző nyelveken szól az ember, nem tudja, mit mond.

Egy másik képesség a Lélekben való elnyugvás tapasztalásának közvetítése. Ha már szert tettünk némi tapasztalatra a kontemplációban, akkor úgy ismerjük fel azt, mint belénk plántált visszaemlékezést, sőt mint a csendesség imádságát. Ellenállhatunk neki, ha akarunk. Ha elfogadjuk, akkor hétköznapi érzékszerveink működésének enyhe felfüggesztését érezzük, és a földre esünk. Ha az ember korábban még sohasem tapasztalt meg ilyesféle imát, akkor nagy gyönyörűséggel kerül a földre, és ott is marad, ameddig csak tud. Egy ízben láttam egy fiatalembert, aki úgy esett hátra vízszintesen, mintha hátrafejest ugrott volna egy úszómedencébe. Visszapattant egy kis padról, majd rettenetes robajjal földet ért. Ezután felugrott, tökéletesen sértetlenül.

A nyelveken szóláson kívül a karizmatikus képességek nyilvánvalóan a többiek javára adatnak meg. Magukban foglalják a nyelvek magyarázatát, a gyógyítást, a prófétálás, a kormányzás és a bölcsesség szavának adományát és az ihletett tanítást. A prófétaság olyan embereknél is létezhet, akik egyáltalán nem szentek. Ennek klasszikus példája Bálám próféta, aki inkább azt jövendölte, amit a király hallani akart, nem pedig azt, amire Isten utasította. Az Ótestamentum idejében számos hamis próféta élt. Mivel a karizmatikus képességek gyakoriak napjainkban, és az emberek hajlamosak izgalomba jönni miattuk, fontos felismernünk, hogy sem a szentség, sem pedig az imádság előrehaladott állapotát nem jelentik. Nem azonosak a kontemplatív imádsággal, és nem teszik szentté automatikusan azt az embert, akinek megadatnak. Éppen ellenkezőleg, ha valaki ragaszkodik hozzájuk, akkor spirituális fejlődésének akadályaivá válnak. Még a karizmatikus képességek gyakorlása során is munkálkodnak az érzelmi beidegződések. A katolikus hagyomány szerint a kontemplatív imádság egyenes és keskeny ösvénye a legbiztosabb és legbiztonságosabb út a szentséghez. A karizmatikus képességek csupán járulékos adományok, másodlagosak ezen az ösvényen.

Nyilvánvaló, hogy ha valakinek megadatnak ilyen képességek, akkor integrálnia kell azokat spirituális utazásába. Ám ha nem adatnak meg, semmi oka úgy vélnie, hogy nem halad az úton. Az átalakulás folyamata a hit, a remény és az isteni szeretet növekedésétől függ. A kontemplatív imádság ennek a növekedésnek a gyümölcse, és segíti is azt a továbbiakban. Napjainkban a karizmatikus megújulásnak nagy szüksége van az egyház hagyományos tanítására a kontemplatív imádságról, hogy a karizmatikus imacsoportok a Szentlélekkel való kapcsolatukban továbbléphessenek egy új dimenzióba. Csendes szakaszokat kellene bevezetniük imatalálkozóikon, hogy a közös ima alapja a belső csend és a kontempláció gyakorlása legyen. Számos imacsoportban egyfajta mozgalom indult éppen ennek megvalósítására. Ha ez a fejlődés nem megy végbe, akkor a csoportot a stagnálás veszélye fenyegeti.
A spirituális úton viszont semmi sem stagnálhat. E csoportoknak további fejlődésre van szükségük, melyet a kontemplatív imádság gyakorlata tud biztosítani.

III.

Harmadsorban, a kontemplatív imádság nem parapszichológiai jelenség, mint például az események előre látása, a távoli események ismerete vagy az olyan testi folyamatok feletti uralom, mint a szívverés vagy a légzés, és nem is testen kívüli élmény, levitáció vagy bármilyen más rendkívüli érzékszervi vagy természetfeletti, okkult* jelenség. A tudat okkult szintje egy szinttel áll a mentális egoisztikus szint felett, mely a jelen emberi fejlődés általános szintje.

Mindenesetre a természetfeletti jelenségek a torta cukorbevonatához hasonlóak, és egyedül a cukormáz még nem elég a túlélésünkhöz. Nem szabad tehát túlzott jelentőséget tulajdonítunk a természetfeletti képességeknek, vagy azt gondolnunk, hogy a szentség rendkívüli természetfeletti jelenségekben nyilvánul meg. Az ilyen megnyilvánulások, beleértve a levitációt, a lokúciókat [belső hangokat] és a különféle látomásokat, néhány szent életében egészen rendkívüliek voltak. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János például részesült ezekben a megtapasztalásokban. A keresztény hagyomány mindig is következetesen azt tanácsolta, hogy kerüljük el e rendkívüli képességeket, amikor csak lehetséges, mivel nehéz alázatosnak maradnunk, ha rendelkezünk velük. A tapasztalat azt mutatja, hogy minél különlegesebb egy képesség, annál nehezebb elszakadni tőle. Könnyű titokban megelégedni azzal a ténnyel, hogy Isten egyedülálló képességeket ad nekünk, különösen amikor ezek mások számára is nyilvánvalóak.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Azt vettem észre, hogy a korábbinál lényegesen több ember tapasztal meg természetfeletti képességeket az utóbbi években. Egyetlen év alatt hat olyan emberrel találkoztam, akiknek testen kívüli élményük volt. Miközben aludtak vagy imádkoztak, arra lettek figyelmesek, hogy elhagyják testüket, és így közlekednek a házukban. Egyikük, aki Coloradóban élt, szándékán kívül régi massachusettsi otthonában találta magát. Függetlenül attól, hogy e parapszichológiai jelenségek milyen erősek, nem szabad hagynunk, hogy kimozdítsanak bennünket a középpontunkból, vagy hogy elvonják figyelmünket az imádságunk idejéről. Ha türelmesen várunk, a jelenség eltűnik. Ha belső imádságot végzünk, akkor vissza kell térnünk a szent szóhoz.

Valójában léteznek olyan módszerek, melyek közvetlen uralmat fejlesztenek ki a fiziológiai működésünk, például a légzésünk, a szívverésünk és a testhőmérsékletünk felett. Hallottam egyszer egy fiatalemberről, aki olvasott a szabályozott légzésről. Noha tudta, hogyan kell megállítani a légzését, azt a fejezetet sajnálatos módon nem olvasta el, hogy miként kell újra elkezdeni. Sohasem ébredt fel többé. Ha érdeklődünk a természetfeletti jelenségek iránt, akkor győződjünk meg arról, hogy megbízható tanító irányítása alatt gyakorlunk.

A szokatlan fiziológiai vagy természetfeletti erők, úgy tűnik, velünk született képességek, melyeket bizonyos diszciplínák gyakorlásával kifejleszthetünk magunkban. Ám semmi közük sincs a szentséghez vagy az Istennel való kapcsolatunk fejlődéséhez. Komoly spirituális fejlődés jeleinek tekinteni őket tévedés.

Cupertinói Szent József ferences szerzetes egyike volt minden idők legszenzációsabb levitálóinak. Olyan szeretetben élt Isten iránt, hogy élete egyik szakaszában, amikor csak meghallotta az Isten szót, emelkedni kezdett. Amikor templomban volt, egészen a mennyezetig szállt fel. Ez kissé elterelte a többi testvér figyelmét a közösségben, valamint azokét, akik az istentiszteletre érkeztek. Egy incidenst, melyet hitelesen feljegyeztek, érdemes itt megemlítenünk.

A barátok hatalmas keresztet próbáltak felhelyezni a templomtorony harminc méter magasan lévő csúcsára. Amint az gyakran megtörténik a levitátorokkal, József hangos örömkiáltást hallatva felemelkedett, megragadta a keresztet, amely fél tonnát nyomott, felrepült a templomtorony tetejére, beillesztette a helyére, majd visszatért a földre. Feljebbvalói nem nézték jó szemmel rendkívüli viselkedését, és arra utasították, hogy hagyjon fel vele. A feltűnő képességek – legyenek azok a legspirituálisabbak – bemutatása mögött bizonyos mértékben mindig ott van az én. Amikor Józsefnek meghagyták, hogy hagyjon fel a levitációval, mély depresszióba esett. Esetében ez nyilvánvalóan a lélek sötét éjszakája volt. És ez tette őt szentté, nem pedig a repülése. Arra a repülőgépek és a madarak is képesek.

Isten engedi meg, az ember számára gyakran kifürkészhetetlen módon, hogy a parapszichológiai jelenségek működjenek vagy ne működjenek, ahogy ő jónak látja.

A tizennegyedik században Ferreri Szent Vince, korának egyik nagy csodatévője azt hirdette, hogy küszöbön áll a világvége. Egy alkalommal elhoztak hozzá egy halottat, akit éppen temetni vittek. Vince szokásos ítéletnapi üzenetét prédikálta, így hát kihasználta az alkalmat, hogy figyelmeztesse hallgatóit a közelgő világvégére. Kijelentette, hogy figyelmeztetése bizonyságául fel fogja támasztani ezt az embert halottaiból. A halott felállt – ám a világvége mégsem jött el. Minden prófécia feltételes. Isten nem kötelezi el magát arra, hogy beváltsa fenyegetését. Fenntartja a jogot, hogy meggondolja magát, ha az emberek jó útra térnek. A próféta gyakran pácban marad, ez a foglalkozásával járó kockázat.

IV.

Negyedszerre, a kontempláció nem misztikus jelenség. Misztikus jelenség alatt testi eksztázist, külső és belső látomásokat, külső szavakat és képzeletben elhangzó szavakat értek, valamint olyan szavakat, melyeket Isten az ember szellemébe vés – ha ezek bármelyike Isten különleges kegyelmének a munkája a lélekben. Keresztes Szent János
A Kármel hegyére vezető útban számba vesz minden elképzelhető spirituális jelenséget, a legkülsőbbtől a legbelsőbbig, és arra utasítja a tanítványait, hogy utasítsák vissza mindet. Véleménye szerint a tiszta hit az Istennel való egyesülés közvetlen eszköze.

A külső látomások és hangok félreérthetőek. Olykor még szentek is félreértették, amit Isten mondott nekik. Az érthető isteni közléseket át kell szűrni az emberi pszichén és a kulturális beidegződéseken. Azok számára, akiket ezen az ösvényen vezetnek, az ilyen közlések nyolcvan százalékban valószínűleg hitelt érdemlőek, ám nem megbízhatóak a fennmaradó húsz százalékban. Mivel az ember sohasem tudja megmondani, hogy egy bizonyos közlés melyik csoportba tartozik, ha e közléseket kritikátlanul elfogadja, akkor könynyen bajba kerülhet. Nincs rá garancia, hogy egy adott közlés valóban Istentől ered. Még ha így is van, akkor is szinte bizonyos, hogy az ember képzelete, előfeltételezései vagy érzelmi beidegződései eltorzítják, hiszen ezek bármelyike képes módosítani vagy észrevétlenül megváltoztatni a közlést.

Annak a szent asszonynak a története, akinek Isten azt ígérte, hogy mártírhalált fog halni, klasszikus példa erre. Valóban szent halált halt, ám az ágyban érte utol őt a végzet. Halálos ágyán megkísértette a gondolat: „Vajon Isten megtartja az ígéretét?” Természetesen megtartja az ígéretét. Azt azonban nem szavatolja, hogy helyesen meg is értjük Őt, amikor a képzelet vagy az értelem szintjén közöl velünk valamit. Isten arra utalt, hogy ugyanolyan mérvű szeretetet érezve hal majd meg, mint egy vértanú. Az ő lelkiismereti mártíromsága Isten szemében megegyezett a vértanúsággal. Isten nem köti magát üzeneteinek szó szerinti értelmezéséhez. Ha szó szerint vesszük a mondottakat – még ha úgy véljük is, hogy mennyei hang utasít bennünket valami megtételére –, akkor jó esélyünk van rá, hogy becsapjuk magunkat. Ha egyszerűen képesek vagyunk visszatérni a szent szóhoz, akkor rengeteg gondtól megkíméljük magunkat.

Minden szentség nagyszerűbb bármilyen látomásnál. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a látomásoknak esetleg nincs meg a céljuk az életünkben, de amint Keresztes Szent János tanítja, egy Istentől eredő valódi közlés azonnal eléri a célját. Az azon való elmélkedés nem jobbítja meg
– sőt, gyakran eltorzítja –, hiszen elveszíti eredendő tisztaságát. Ez azonban ne gátolja meg az embert abban, hogy említse a dolgot egy megfontolt lelkivezetőnek. Ezzel biztosítja azt, hogy ne vegye se túl komolyan, se túl könnyedén. Ha Isten arra kér valakit, hogy tegyen meg bizonyos dolgot, akkor különösen fontos, hogy mielőtt bármit is tenne az ember, alaposan fontolja azt meg egy tapasztalt lelkivezető társaságában.

A látomásoknál, lokúcióknál vagy az észérveknél sokkal megbízhatóbbak azok a belső benyomások, melyeket a Lélek sugalmaz az imádságban, és amire finoman, de állhatatosan hajlunk. Minél nagyobb horderejű egy esemény, annál inkább hallgatnunk kell a józan észre, és tanácsot kell kérnünk egy lelkivezetőtől. Isten akaratát nem mindig könnyű felismerni; meg kell vizsgálnunk minden jelét, és azután kell döntenünk. A bizonyosságért való küzdelemben azonban világosabban érzékeljük a bennünk meglévő akadályokat, melyek meggátolják Isten akaratának felismerését.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ