Mit is keres a védantin? - részletek Rámakrisna evangéliumából

Rámakrisna egyik lelkes tanítványa feljegyezte mestere szavait. Műve később Srí Rámakrisna evangéliuma címmel jelent meg öt kötetben, bengáli nyelven.A szerző egy rövidített, angol nyelvű változatot is készített, ebből származnak az itt következő idézetek.

Látogató: Azt kell mondanom, hogy valóban tanultam ma valamit. Az Abszolút tehát az egyetlen olyan szubsztancia, amelyet a száj sohasem tehet tisztátalanná.

Rámakrisna: Igen, így van. Olyan Létező, melyet nem korlátoz idő, tér vagy okozatiság. Hogyan tudná az ember ezt valamilyen szóval kifejezni?
Az Abszolút a mérhetetlen óceánhoz is hasonló. Semmit sem jelenthetünk ki róla – arról a Létezőről, aki meghaladja a viszonylagosság és minden létezés kötelékét. Az utolsó, legerőtlenebb próbálkozás, mely megkísérli leírni e Létezőt – melynek a Védák rugaszkodnak neki –, úgy hívni Őt, mint örökké tartó üdvösség.

Ha megkérnek, hogy jellemezd az óceánt, akkor csak állsz tátott szájjal, és csupán annyit tudsz kinyögni, hogy „Micsoda mérhetetlen kiterjedés! Hatalmas hullámok soha véget nem érő egymásutánja! Micsoda mennydörgő hang, soha nem szű­nő és örök!” Ez minden.
A legtöbb, amit Sukadéva és a hozzá hasonló szentek tehet­tek, annyi volt, hogy meglátták és érintették a vizét e halha­tatlan Tengernek, és megízlelték egy kicsit. Ha valaki egyszer alásüllyedt, egyszer alámerült volna ebbe a Tengerbe, az soha többé nem tért volna vissza e világba!
Történt egyszer, hogy néhány hangya érkezett egy cukor­hegyhez. Természetesen fogalmuk sem volt arról, hogy egy hegy milyen hatalmas. Megettek néhány cukorszemet, és megteltek. Ezután mindegyikük magával vitt egy darabkát. Amint mendegéltek, azt hitték, hogy legközelebb képesek lesznek az egész hegyet elhordani a lakhelyükre.
Így van ezzel az ember is. Valóban nagyon keveseknek ada­tik meg, hogy felismerjék a Legfőbb Létezőt.2 Sajnos azonban sokan azzal az elképzeléssel szaladnak el, hogy teljesen megis­merték és megvalósították a Végtelen Létezőt, s teljesen eggyé váltak vele. [...]

A különbözőségek nélküli [az Egyetemes Lélek] és az elkülö­nült [egyéni lélek] közötti egyesülés a védántin célja. Egyszer egy sóbábu, mérőónnal a kezében, elment az óceánhoz, hogy megmérje annak mélységét. Elérkezett a víz széléhez, és az előt­te elterülő hatalmas óceánra tekintett. Ez ideig még megőrizte egyéniségét, megmaradt annak, ami volt – sóbábunak. Ám amint egy lépést tett előre és a vízbe ért a lába, azonnal eggyé vált az óceánnal, s tökéletesen eltűnt! A sóbábu minden ré­szecskéje a tengervízbe olvadt. A só, amely alkotta, az óceánból származott, és láss csodát, visszatért, hogy újra egyesüljön az óceán eredeti sójával. Az „elkülönült” újra eggyé vált a „külön­bözőségek nélkülivel”.
Az emberi lélek ez a sóbábu: az elkülönült, egyénivé lett ego. Az Abszolút, a Feltétlen a végtelen óceán: a különbözőségek nélküli Ego.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

A sóbábu nem térhet vissza, hogy beszámoljon a hatalmas óceán mélységéről. Ilyen az, aki elég szerencsés ahhoz, hogy felismerje Istent, az Abszolútot a szamádhi mérhetetlen mély­ségében, amely kitöröl minden individualitást. Különböző­ségek nélküliként nem tér vissza a mélységekből, hogy beszá­moljon a világnak Isten, az Abszolút, a Feltétlen természetéről. Hiszen ha valaha lehetséges lenne, hogy – Anyám akara­tára – a sóbábu visszatérjen a különbözőségek közé, akkor a véges kifejezéseivel, a különbözőségek nyelvén kellene beszél­nie. Úgy kellene viselkednie, mint a viszonylagos jelenség­világ lakójának.
Ezért van, hogy a Nagy Rejtély a magyarázat minden kísér­letének ellenáll. Az Abszolút és Feltétlen nem leírható a vi­szonylagos és feltételes kifejezéseivel. A Végtelen nem jelle­mezhető a véges fogalmaival.

***

Isten végtelen. Még csak azt sem jelenthetjük ki, hogy mindaz, amit látunk vagy hallunk – legyen az dolog vagy sze­mély –, Isten része, még kevésbé, hogy maga Isten. A végtelen­nek a része sem felfogható.
Isten valóban végtelen, ám mindenható is. Rendelkezhet úgy, hogy istenisége szeretetként testben nyilvánuljon meg, és testet öltött Istenként járjon közöttünk. Az isteni testet öltés tény. Természetesen ezt nem lehet tökéletesen megvilágosíta­ni szavakkal. Olyasvalami ez, amit látni kell, és fel kell ismer­ni a szellemi szem segítségével. Meg kell látnunk Istent, hogy meg legyünk győződve erről.

***

A különbözőség törvény, és isteni Anyám az a Létező, aki számosként nyilvánul meg. Végtelen ereje által elkülönítet­te Önmagát, az élő teremtményekké és a világegyetem min­den más létezőjévé válva, akik különféle képességekkel és adottsá­gokkal rendelkeznek – mind fizikailag, mind értelmileg, erköl­csileg és spirituálisan. Isteni Anyám nem különbözik az Ab­szolúttól, a védánta Brahmanjától.

***

Az advaitin célja az, hogy a feltételes egót egyesítse a felté­telek nélküli Brahmannal. Isteni Anyám nem szánja ezt min­denkinek, hiszen az emberiség zöme számára az ego olyasvalami, amit nem tud lerázni ebben az életben vagy valamelyikben a közeli jövőben.
Ekképpen nekik [átlagembereknek], amíg nem képesek elér­ni a szamádhit, a személyes Istenen kell meditálniuk, vele kell egyesülniük. Hiszen a bölcsek, a szent iratok és a kinyilatkoz­tatások mind egyetértenek abban, hogy a Feltétlen az ember számára – mind bensőjében, mind rajta kívül – feltételes létező­ként nyilvánul meg. A Személytelen személyes Istenként mu­tatkozik meg. E személyes megnyilvánulások semmiképpen sem kevésbé valósak, mint a test, az elme vagy a külvilág, ha­nem végtelenül valósabbak azoknál. Innen ered – mondja az igazság ismerője – a személyes Isten szükségessége.

***

A Sankara által kifejtett nem kettős védánta bölcselet sze­rint Isten, az Abszolút (Brahman) az egyetlen valóság, és a ben­nünket körülvevő jelenségvilág valótlan. Még a személyes Isten – az Istenanya, aki teremtőként, fenntartóként és pusztító­ként nyilvánítja meg önmagát előttünk – sem valós abszolút ér­telemben, vagyis abban az értelemben, amelyben az Abszolútot valósnak értik. Ám az átlagos halandó számára lehetetlen kívül kerülni a személyes Isten hatáskörén, érveljen bárhogy, mond­ván „nem ez, nem ez” – hacsak meg nem foszttatik viszonyla­gos, érzékeken alapuló természetétől, és lelke eggyé nem válik az abszolút, feltétel nélküli Istennel abban az áldott, derűs és el­ragadtatott állapotban, amelyet szamádhinak neveznek.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ