A kosár üres.
Vásárláshoz kattintson ide!
Dervistörténetek
Núrí Bej ódon ládája - szúfí történet
Núrí Bej egy megfontolt és tiszteletre méltó albán úr volt, aki egy nála sokkal fiatalabb nőt vett feleségül. Egy este, amikor a szokásosnál korábban ért haza, egyik hűséges szolgája odament hozzá, és így szólt:
– Úrnőnk gyanúsan viselkedik. A lakosztályában tartózkodik, egy hatalmas láda mellett, amely egykor az ön nagyanyjáé volt, és elég nagy ahhoz, hogy egy ember elrejtőzzék benne.
– Úgy tudom, mindössze néhány régi hímzés van benne, semmi több.
– Nos, azt hiszem, most sokkal többet rejt a tartalma. Asszonyod azonban nem engedi legöregebb szolgálódnak, hogy beletekintsen.
Núrí a felesége szobájába ment: asszonya kétségbeesetten ült az óriási faláda mellett.
– Megmutatnád nekem, mi van a ládában?
– Egy szolga gyanakvása miatt, vagy azért, mert nem bízol bennem?
– Nem lenne könnyebb, ha egyszerűen kinyitnád, anélkül hogy hátsó szándékokat firtatnál? – kérdezte Núrí.
– Nem hinném, hogy lehetséges.
– Zárva van?
– Igen.
– Hol van a kulcs?
Az asszony felmutatta.
– Bocsásd el a szolgálót, és átadom neked.
A férfi teljesítette a kérést. Az asszony átadta neki a kulcsot, ő maga pedig visszavonult, szemmel láthatóan feldúlt lelkiállapotban.
Núrí Bej sokáig gondolkodott. Végül magához hívatott a birtokáról négy kertészt, akik az éjszaka közepén az uradalom egyik távoli sarkába cipelték a ládát, és anélkül, hogy kinyitották volna, elásták a föld mélyére.
Soha többé nem került szóba a dolog.
Kommentár
E megindító történet – amelynek nyilvánvaló tanulsága mellett újra és újra a belső jelentését hangsúlyozzák – igen elterjedt a vándorló dervisek (Qalandarijja) körében, akiknek védőszentje a tizenharmadik században élt Andalúziai Júszuf volt.
A vándorló dervisek korábban igen nagy számban éltek Törökországban. E történetük hosszabb formában még angol nyelvterületre is eljutott E. G. Dwight Stambul Nights (Isztambuli éjszakák) című könyve révén, amely 1916-ban, majd 1922-ben jelent meg az Egyesült Államokban.