A spirituális figyelem felébredése

Az akarat inkább érzelmi telítettség, mint hatóerő.¹ Ha akaraterővel próbáljuk meg elérni a dolgokat, akkor a hamis ént erősítjük. Ez persze nem ment fel bennünket a szükséges erőfeszítés megtételétől. Kezdetben az akarat olyan szokásokban működik közre, amelyek önzőek, és nekünk erőfeszítést kell tennünk, hogy visszahúzzuk e szokásoktól. Ám ahogy az akarat egyre feljebb hág a belső szabadság létráján, tevékenysége mindinkább abból áll, hogy jóváhagyja Isten eljövetelét, a kegyelem beáradását. Minél többet Isten tesz, mi pedig minél kevesebbet, annál jobb az ima. Eleinte az ember tudatos arra, hogy újra meg újra mondania kell a szent szót. Jobban kifejezi ezt a fajta tevékenységét az, ha úgy fogalmazunk, hogy visszatér a szent szóhoz, vagy hogy gyengéden “a saját tudomásába idézi” azt. A szent szó az akarat finom spirituális mozgásának a jelképe. Az ember folyamatosan jóváhagyja Isten jelenlétét. Mivel már jelen van, nem kell kinyúlnunk, hogy megragadjuk Őt.

A szent szó annak jelképe, hogy jóváhagyjuk Isten jelenlétét. Végül az akarat magától, jelkép nélkül beleegyezik. Az akarat munkálkodása az ima során valódi munka, de a befogadás munkája. A befogadás az egyik legnehezebb tevékenység. Isten befogadása a legfontosabb munka a kontemplatív imádságban.

A belső imádság módszere egy módja annak, hogy megnyíljunk Isten felé, 360º-os fordulatot téve. Az Isten iránti önátadás a beleegyezés egy fejlettebb fajtája. Az átalakítás viszont kizárólag Isten műve. Mi nem tehetünk semmit azért, hogy bekövetkezzen – csak megakadályozhatjuk.

Ahogy ez az ima szokásunkká válik, egy titokzatos, osztatlan és békés Jelenlét állapodik meg bennünk. Vannak, akik úgy mondják, hogy érzésük szerint Isten él bennük. Ez a nyugodt Jelenlét – amely mindig megtalálható, amikor lecsendesülnek – válik az imamódjukká.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Kezdetben az imába belevisszük hamis énünket, annak elvárásaival és előítéleteivel együtt. Ezért van az, hogy amikor ezt az imát tanítom, nem beszélek erőfeszítésről. Az erőfeszítés szót a munkamorálunkban azonnal lefordítjuk próbálkozásra. A próbálkozás gyengíti a befogadásnak azt az alapvető természetét, amely szükséges a kontemplatív imádság fejlődéséhez. A befogadás nem tétlenség, hanem valódi tevékenység, ám nem erőfeszítés a szó köznapi értelmében. Ha erőfeszítésnek akarjuk nevezni, észben kell tartanunk, hogy minden másfajta erőfeszítéstől teljességgel különbözik. Egyszerűen az az attitűd, hogy várunk a Végső Misztériumra. Nem tudjuk, mi az, ám ahogy tisztul a hitünk, már nem is akarjuk megtudni. Bizonyos értelemben természetesen majdnem meghalunk a kíváncsiságtól, hogy mi lehet az, de ráébredünk, hogy egyetlen emberi képesség révén sem lehetséges felismerni; ezért hát hasztalan bármire is várnunk. Nem tudjuk, és nem is tudhatjuk, mire várunk.

Ez az ima ily módon utazás az ismeretlenbe. Hívás, hogy kövessük Jézust, ki minden rendszerből, a biztosítékok világából, sőt a támaszként szolgáló spirituális gyakorlatokból is. Mindet olyan mértékben hagyjuk magunk mögött, amennyire a hamis énrendszer része. Az alázat az énről való elfeledkezés. Az ént elfelejteni a legkeményebb munka a föld kerekén, mely azonban nem a próbálkozás által történik meg. Csakis Isten képes véget vetni hamis énünknek. A hamis én illúzió, az arról alkotott elképzelésünk, hogy kik vagyunk, és mi a világ. Jézus azt mondta: “…aki […] elveszíti értem életét, az megtalálja” (Mt 10,39). Azt is kijelentette: “Aki követni akar, tagadja meg magát [vagyis a hamis énjét], vegye a keresztjét és kövessen.” Hová megy Jézus? A kereszthez, ahol még saját Istenemberi Énje is feláldoztatik.

A keresztények számára a Krisztussal való személyes egyesülés az út, amelyen eljuthatnak az isteni egyesüléshez. Isten szeretete gondoskodik majd az utazás hátralévő részéről. A keresztény gyakorlás első célja az, hogy megsemmisítsük a hamis ént. Úgy tűnik, Isten ezt a munkát kívánja meg tőlünk őszinteségünk bizonyítékaként. Ezután maga veszi kézbe megtisztításunkat, világos fókuszba állítja mélyen gyökerező önzőségünket, és meghív bennünket, hogy szabaduljunk meg tőle. Ha beleegyezünk, elveszi tőlünk, és saját erényeivel helyettesíti.