Szvámí Ráma Tírtha misztikus költeményei

Szvámí Ráma Tírtha (1873–1906) a múlt század egyik legnagyobb misztikusa volt, akit Nyugaton kevéssé ismernek, ám Indiában szentként tisztelnek. Életével példázta, hogy hogyan lehet élni túl a ketősségeken; egész életét áthatotta a megvilágosodás boldogsága. Mahátma Gandhi a következőket mondta róla:

„Szvámí Ráma tanításait mindenki számára elérhetővé kell tenni. A legnagyobb lelkek egyike volt, nem csupán Indiában, hanem az egész világon."

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Idézetek Szvámí Ráma Tírthától

Belső boldogság
Nézd! Az erdő fái közeli rokonaim,
És az élteti a köveket, mi bennem dobog.
Az agyag a húsom és a róka bőre az én bőröm.
Kegyetlen vagyok a bögölyben és kedves a méhben,
A virág pedig nem egyéb, mint nyíló szeretetem.
A vizek aszerint folynak, ahogy álmodom,
S a nap az én fölénk függesztett virágom.
Sohasem halok meg,
Bár a halál átszövi vásznamat,
Sohasem születtem meg,
Lélegzetem mégis annyiszor születik,
Mint hullámok a soha nem nyugvó tengeren.

Isten veled!
Isten veled, matematika!
Isten veled, kedves Ráví folyóm
Isten veled, család és rokonság!
Isten veletek, ti, gyermekek és ártatlanok!
Isten veled, barátok és ellenségek!
Isten veled, hideg és meleg!
Isten veletek, könyvek és előadások!
Isten veled, jámborság és züllöttség!
Isten veled, szívem!
Isten veled, Isten!
Még az „Isten velednek” is Isten veled!

A dnyání bátorsága
A sarkcsillag elhagyhatja szilárd helyét,
A tenger felgyulladhat a szentjánosbogár szárnyától,
A Himaláját elfújhatja a szél,
A nap talán lenyugszik, mielőtt fölkelne,
De a dnyání bátorsága sohasem inog meg,
Semmitől sem vonja össze szemöldökét.

A dnyání látomása (1)
Sétára indultam,
Sálként felhőkkel a nyakamban
A hegyek tetején jártam,
A szelek szárnyán szárnyaltam.
Örömmámorban kóboroltam,
A hegyi patakok, folyók és vízesések
Felismertek és megszólítottak
A védikus kiáltás hallatszott mindenfelől a természetből:
„Te Az vagy, te Az vagy!
Te vagy mindennek lelke.
Ez az egész gyönyörű látkép
Csak Önvalód kivetülése,
Mindazok a formák,
Melyeket magunkra öltünk,
Tieid csupán.”
Körbetekintettem,
S megpillantottam a vízeséseket és a patakokat,
Az integető virágokat és leveleket,
A különös színeket,
A ragyogó és tarkabarka látványt,
És megláttam, hogy jelen vagyok minden árnyékban,
Jelen vagyok minden kőben.
A hitves eloldja ragaszkodását a szülői házhoz,
És testestől-lelkestől átadja magát férjének.
A kisfiú, hosszú távollét után,
Végre rátalál édesanyjára.
Szívem túlcsordul,
Elolvad az édes örömtől,
Türelmetlenül várja a békét,
Már puszta ígérete elbűvöli.
Vágyaim elhagyták szívem határait,
És állandó egyesüléssé változtak.
Örömkönnyeim potyognak,
Egy felhő gyöngyöket hullat.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ