Ön-ismeret (Átma-vidjá)

A kérésre Bhagaván a következő verset költötte:

Lám, az Ön-ismeret a legkönnyebb,
Óh, az valóban nagyon könnyű!
Még a legbizonytalanabb ember számára
Is olyan valós Önmaga,
Hogy ahhoz képest a tenyéren lévő
Ámlak-gyümölcs is csak puszta káprázatnak tűnik.

1. Igazként, erősen, örökké
Üdén áll az Önvaló,
S valójában ebből jelenik meg
E fantomtest és e fantomvilág.
Ha a káprázat eloszlik
S írmagja sem marad,
Akkor az Önvaló-nap
Valóságként felragyog
A végtelen Szív-térben.
A sötétség eloszlik,
A szenvedés véget ér,
És felbuzog a boldogság.

2. Az „én a test vagyok” gondolata a zsineg,
Melyre a különböző gondolatok fűződnek.
Belül kutatva, feltéve a kérdést:
„Ki vagyok én? És honnan e gondolat?”,
Minden egyéb gondolat eltűnik,
S „Én-Én”-ként a Szív-barlangban
Az Önvaló önmagától felragyog.
Az ily Ön-tudatosság az egyetlen mennyország,
Ez a csendesség, ez a boldogság lakhelye.

3. Mi haszna van ismerni olyan dolgokat,
Melyek nem az Önvaló?
S ha az Önvalót ismerjük,
Mi egyéb marad megismerendő?
Az egyetlen fényt, mely számos lélekként ragyog,
Az Önvalót látni belül,
A Tudatosság villámló fényét:
A kegyelem színjátéka, az ego halála,
Az üdvösség virágba borulása ez.

4. Hogy leoldjuk a karma bilincsét
És véget vessünk a születéseknek,
Ez az ösvény könnyebben járható bármely másiknál.
Időzz a nyugalomban anélkül, hogy felkavarnád azt
Nyelveddel, testeddel vagy tudatoddal,
S lásd meg bensődben az Önvaló ragyogását:
Az Örökkévalóság tapasztalata,
Minden félelem hiánya,
Az üdvösség parttalan Óceánja ez!

5. Annámalai az Önvaló,
A Szem az elme szeme mögött,
Mely látja a szemet és minden egyéb érzéket,
Ez ismeri az étert1 és a többi elemet.
Ez a Lét, mely tartalmazza, felfedi és érzékeli
A Szívben belül ragyogó égboltot,
Ha a gondolatoktól megszabadult elme befelé fordul,
S Annámalai saját Önvalómként mutatkozik meg.
Igaz, ehhez szükséges a Kegyelem is,
Majd megjelenik a szeretet,
És felbuzog a boldogság.

(Prof. K. Szvámínáthan fordítása alapján)

UGRÁS A KÖNYVHÖZ