Kérdése van? Hívjon minket! +36706001905

Jézus és a felébredés

Szerelemben Szent Terézzel

Adyashanti: Késői tinédzseréveimben egyre jobban érdekeltek a szellemi élet mélyebb rétegei.
Akkoriban nem a kereszténységről gondolkodtam. Elolvastam jó néhány spirituális könyvet, és egy zen buddhizmusról szóló könyvben ráakadtam a szóra: megvilágosodás.

2021.02.21 15:00
Szerelemben Szent Terézzel

Amikor azt a szót olvastam, hogy megvilágosodás, roppant erőteljes választ adtam, olyat, ami merőben megváltoztatta életem addigi irányultságát. Egyszerűen tudnom kellett, mit jelent ez a szó. Azt mondhatnánk, ez volt a pillanat, amikor szellemi keresővé váltam. Azt a fajta megvilágosodást kerestem, amiről abban a zen könyvben olvastam.

A telefonkönyvben találtam egy zen tanítót, aki történetesen tizenöt percre lakott attól a helytől, ahol felnőttem, ami elképesztő, tekintve, hogy akkoriban nagyon kevés zen központ és templom működött az Egyesült Államokban. A hölgy, Arvis Justi hosszas tanulási folyamaton ment keresztül saját tanítóinak a körében. A saját házában tanított. Körülbelül húsz éves lehettem, amikor rátaláltam, és több mint egy évtizeden át tanultam és meditáltam vele. Végül, amikor harminchárom lettem, megkért, hogy tanítsak.

A zen tréning arra helyezi a hangsúlyt, amit az ember tesz. Más szóval arra, hogy ha valóban elkötelezzük magunkat a gyakorlás mellett, akkor képesek leszünk megnyílni a mélyebb dimenziókra, a misztériumra, amely mindannyiunkban jelen van. Így elköteleződtem a zen felé, és rengeteg meditáltam. A legfőbb gyakorlat részeként csendben ültünk, ami mély jelentéssel bírt számomra. Ez lett az irány, amelyen elköteleződtem a szellemi útkeresés során.

De az évek múlásával volt valami a zen gyakorlatban, amihez nem tudtam kapcsolódni. Valahogy száraznak tűnt. Érzelmi szinten nem tudtam elköteleződni. Ezért anélkül, hogy igazán tudatában lettem volna annak, amit teszek, pusztán az érdeklődésemet és az intuíciómat követve, elkezdtem keresgélni, leginkább olvasás révén. Egy nap betértem egy parányi spirituális könyvesboltba a kaliforniai Palo Altóban, ahol kezembe akadt Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza. Szent Teréz egy tizenkilencedik századi katolikus apáca volt, aki nagyon fiatalon hunyt el. Élete utolsó éveiben rendfőnökasszonya arra kérte, jegyezze le élettörténetét. Az üzletben átlapozva az önéletrajzot, valami magával ragadott szent áhítatából, így aztán megvettem a könyvet és hazavittem.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

Élettörténete rendkívül megfogott. Ártatlansága és Isten iránti odaadása valamit megpendített bennem. Kapcsolata Istennel valóban őszinte és egyszerű volt, hozzáállásának egyszerűsége és őszintesége pedig bennem is megérintette ugyanezeket a minőségeket. Legnagyobb meglepetésemre azon kaptam magam, hogy szinte szó szerint beleszerettem ebbe a szentbe, aki már régen halott volt. Amikor azt mondom, hogy beleestem, úgy értem, tényleg beleszerettem, mint amikor középiskolában az ember belezúg valakibe, és a másik teljesen kitölti a go

Jézus és a felébredés

ndolatait. Elolvastam életrajzának három vagy négy változatát, az életére és írásaira reflektáló kommentárokat, és úgy két évig teljesen elvarázsolt ez a szív-szerelem. Annyira felkészületlenül és olyan váratlanul ért az élmény, hogy fogalmam sem volt, mihez kezdjek vele.

Voltaképp nem történt más, minthogy a szívem nyiladozott. Volt valami mélységesen szívközpontú abban, ahogy Isten iránti igaz szeretetét közvetítette, és ez az én szívemet is szélesre tárta. Ezzel kezdődött önmagamban annak felfedezése, amire a kereszténység és Jézus történetének transzmissziójaként (átadásaként) gondolok, ez a szent szív szeretetének, a szeretet mély, nyílt és védekezésmentes meghittségének transzmissziója.

Folytattam zen buddhista gyakorlatomat – látogattam a tanítómat, meditáltam –, de tágra nyílt szívvel annyira más élmény volt, mint korábban. Ez a szeretet volt a hiányzó elem, amit a zen gyakorlatban korábban hiába kerestem. Persze visszatekintve látom, hogy ott volt, csak épp nem olyan formában, amihez kapcsolódni tudtam volna. Ez érthető is, hiszen nem buddhista kultúrában nőttem fel, és nem volt könnyű az ikonjaikhoz, képeikhez, történeteikhez megfelelően viszonyulni. Azok némiképp idegenek a számomra. A zen nekem a szellemi gyakorlatban való elmélyülést, komoly mély vizsgálódást jelentett. A szent szeretet szívét azonban Jézus történetén és Szent Terézen keresztül kezdtem megtapasztalni. Utóbbi volt az ajtó, amelyen át mélyebbre hatoltam a kereszténység szívében rejlő igazságba.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ