Teret engedni a szenvedésnek

Néha azonban a fájdalom szükséges a fejlődésünkhöz és a növekedésünkhöz. Például a függőségben lévőknek gyakran mélyen át kell érezniük azt a fájdalmat, amelyet maguknak és szeretteiknek okoznak, mielőtt el tudnák hagyni káros szokásaikat. Azoknak, akik elveszítették hozzátartozójukat, keresztül kell menniük a gyász folyamatán, hogy elfogadhassák a veszteséget, majd újra teljes életet élhessenek.

Egy ideális világban nem lenne fájdalom. A valódi élet azonban nemcsak örömből és vidámságból áll, hanem szenvedésből és szomorúságból is. Helyet kell adnunk a magunk és a mások szenvedéseinek. Gondoljunk bele, hogy egy napon szembe kell néznünk a halállal, és csak akkor halhatunk meg békében, ha elfogadjuk a helyzet realitását. Azáltal, hogy nyitottan elfogadjuk szeretteink szenvedését, hozzájárulhatunk békéjükhöz, és vigaszt nyújthatunk nekik.

Bizonyos helyzetekben különösen nehéz elfogadni egy ember fájdalmát: például, ha minden olyan beavatkozás ellen tiltakozik, amelytől jobban érezhetné magát. Egy tüdőbeteg apa nem szokik le a cigarettáról. Depressziós nővérünk továbbra is vedeli az alkoholt. Legjobb barátunk, akit a társa zaklat, nem hagyja ott a zaklatót és nem kér segítséget. Amikor valakit ilyen helyzetben látunk szenvedni, könnyen lehet, hogy dühösek, csalódottak, szomorúak vagy reményvesztettek leszünk. Azonban a düh vagy a reményvesztettség nem old meg semmit. Tartsunk szünetet. Sétáljunk egyet, és akkor jöjjünk vissza, amikor nagyobb terességet érzünk. Időt adni saját megújulásunkra sokkal jobb, mint fortyogni az indulatoktól.

Gyakran, amikor egy szenvedő személy társaságában vagyunk, csatlakozunk az illető szenvedéséhez, és azt gondoljuk, hogy kapcsolódtunk az illetőhöz. Bölcsebb megközelítés a három értékes pirula bevétele és a benső menedékben való megpihenés. Ott hatalmunkban áll megosztani a valódi együttérzés gyógyító ajándékát, így a másik személynek is javára válik a jelenlétünk.

Nehéz érzelmek

Bizonyos emberek folytonosan negatív reakciókat váltanak ki belőlünk. Partnerünk rámutat a hibáinkra; a főnökünk kritizálja a munkánkat; jó barátunk ellenünk foglal állást. Amikor mi okozunk fájdalmat egy kapcsolatban, mit teszünk? Ahelyett, hogy a másiktól várnánk, hogy jobbá tegye az életünket, nézzünk befelé, a benső menedékbe. Néha már attól jobban érezzük magunkat, ha áthelyezzük a fókuszt. Amikor ránk tör a gyötrelem, azonnal irányítsuk figyelmünket testünk elnyugodottságára. Amint a gondolataink vagy a szavaink elvonnak önmagunktól, hallgassunk a beszédünk mögötti csendre. Amint elménk elkezd ugrálni az egyik elképzelt forgatókönyvről a másikra, irányítsuk a tudatunkat a szívünkre, és találjuk meg benne a terességet. Ha el tudjuk nyugtatni a fájdalomtestet, ha el tudjuk némítani a fájdalombeszédet, és helyesen tudjuk fókuszálni a tudatunkat, rossz érzésünk elmúlik, és kapcsolódunk benső kiválóságunkhoz.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ