A sámán hangja

A könyv szerkesztése során arra a felismerésre jutottam, hogy a sámánok olyan elegáns, metaforikus stílusban beszélnek világukról, amely az olvasóban felébreszthet bizonyos élményeket. A sámán-elbeszélő hangjában gyakran más hangok is hallhatók, istenek, ősök, holtak árnyszerű szellemeinek hangja, a gombáké, teremtmények és elemek éneke, távoli csillagok Istent közvetítő hangja és az alvilág visszhangjai.

Csak e látnokok képesek közvetíteni számukra eksztatikus életmódjuk teljességét. A nyugati tudós szükségszerűen saját szűrőjén keresztül értelmezi, amit a sámántól hall, vagy amit megfigyel. Az én szűrőm nyilvánvaló, a fenti értekezés tükrözi kutatási érdeklődési területeimet: ezek az ének, a mítosz és a pszichológiai átalakulás, beleértve a halál és újjászületés jelenségét és a kétneműség folyamatát.

Végső soron a samanizmus legelemibb megértéséhez is szükséges alaposan odafigyelni a sámánokra, amikor életükről tudósítanak. A sámán szövi egybe a hétköznapi világot, amelyben élünk, és a gondolatunkban létező filozófiai képet a kozmoszról. A sámán az emberi létet, a szenvedést és a halált filozófiai, pszichológiai, spirituális és szociológiai jelképek rendszerében jeleníti meg. Ez a rendszer feloldja a lételméleti paradoxonokat és az egzisztenciális korlátokat, így kiküszöböli az emberi élet legfájdalmasabb és legkellemetlenebb aspektusait, s ezáltal erkölcsi rendet intézményesít. Az időtlen múlt tökéletessége, a mitologikus korszak paradicsoma egzisztenciális lehetőség a jelenben. És a sámán, szent tettein keresztül, e lehetőséget tudatja mindenkivel.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ