A szív az Ön­va­ló leg­főbb köz­pont­ja

 Ami­ben mind­e­zek a vi­lá­gok ta­lál­ha­tók,
ami­ből mindnyá­juk ered, ami ál­tal azok [mind­nyá­jan]
lét­re­jön­nek, s ame­lyek ők va­ló­já­ban,
egye­dül Az va­lós, egye­dül Az az igaz­ság,
Az a szív­ben ta­lál­ha­tó kincs.

Ami mindennek for­rá­sa,
Ami­ben min­den él, s ami­be
vé­gül min­den fel­ol­dó­dik,
az a szív.

A szív­bar­lang bel­se­jé­ben az egyet­len ab­szo­lút ra­gyog egye­dül „Én-Énként”, mely ma­ga a tu­da­tos­ság-Ön­va­ló.

Amit szív­nek ne­vez­nek, az nem más,mint az ab­szo­lút.

Il­lesd bár­mi­lyen név­vel, Is­ten, Ön­va­ló, a Szív vagy a Tu­­da­tos­ság szék­he­lye – ez mind egy és ugyan­az.

A min­de­nütt je­len ­lé­vő ab­szo­lút a szív­ben az Ön­va­ló­ként ra­gyog, mely az ér­te­lem ta­nú­ja. Min­den­ki szá­má­ra fel­is­mer­he­tő, hogy az is­te­ni Ön­va­ló az, amely a szív­ben „Én-Énként” ra­gyog.

A szív az Ön­va­ló egyet­len, leg­főbb köz­pont­ja. Az Ön­va­ló ma­ga a szív. Min­den bi­zonnyal he­lye­sebb azt ál­lí­ta­ni, hogy az Ön­va­ló ma­ga a szív, mint hogy a szív­ben ta­lál­ha­tó. Va­ló­ban, az Ön­va­ló ma­ga a kö­zép­pont. Min­de­nütt je­len­va­ló, „szív­ként” él ön­nön tu­da­tá­ban: ez az Én-tu­dat.

A szív az Ön­va­ló. Is­merd fel, s ak­kor sa­ját ma­gad fogsz meg­győ­ződ­ni er­ről. Nem szük­sé­ges tud­ni a szív­ről, hogy hol ta­lál­ha­tó s mi az. Meg­hoz­za gyü­möl­csét, ha el­me­rülsz az Ön­va­ló utá­ni ku­ta­tás­ban. A szív­ben lé­vő Ön­va­ló­ként lé­tez­ni a leg­főbb böl­cses­ség.

A szív egy má­sik ne­ve a va­ló­ság­nak, s nem a tes­ten be­lül és nem is azon kí­vül ta­lál­ha­tó. Szá­má­ra nem lé­te­zik bent vagy kint, mint­hogy egye­dül az „lé­te­zik”. Az em­ber sa­ját va­ló­sá­ga – mely min­den­ki ben­ső­jé­ben mint ma­ga a szív ra­gyog – a za­var­ta­lan bol­dog­ság óce­án­ja.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

„Áruld el ne­kem, mi­ről mond­ják, hogy az a vi­lág összes lé­nyé­nek szí­ve, amely­ben [akár egy nagy tü­kör­ben] ezt az egész vi­lág­e­gye­te­met vissza­tük­rö­ző­dés­ként ér­zé­kel­jük!” Ek­kép­pen kér­dez­ve Rá­mát, a bölcs Vaszistha így szólt: „A vizs­gá­lat után [meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy] min­den egyén szí­ve két­ré­tű.”

„Hall­gass en­gem, és is­merd meg jól a két[faj­ta szív], az el­fo­ga­dan­dó és az el­ve­ten­dő jel­lem­ző­it! Azt a szív­nek ne­ve­zett szer­vet, mely a fi­zi­kai test mell­ka­sán be­lül, egy bi­zo­nyos he­lyen ta­lál­ha­tó, bi­zony, azt kell el­u­ta­sí­ta­ni. Azt a szí­vet, mely az ab­szo­lút tu­dás for­má­já­val bír, bi­zony, azt kell el­fo­gad­ni. [Bár] eme szív úgy be­lül, mint kí­vül meg­ta­lál­ha­tó, még­is men­tes bel­ső­től és kül­ső­től.”

„Egye­dül Az a leg­főbb szív, s ab­ban lel haj­lék­ra az egész vi­lág. Az min­den tárgy tük­re s min­den jó­lét lak­he­lye. En­nél­fog­va min­den élő­lény szá­má­ra az egye­dü­li tu­dás­nak [mely­ben min­den nyug­szik] a szí­vet tart­ják. Az nem a mu­lan­dó test ré­sze, mely ér­zé­ket­len, mint egy kő.”

„Ha ko­mo­lyan tö­rek­szünk rá, hogy az egót a tö­ké­le­tes tisz­ta­ság és az ab­szo­lút tu­dás szí­vé­ben tart­suk, ak­kor az el­me
rej­tő­ző haj­la­ma­i­nak el­pusz­tí­tá­sa, a lég­zés sza­bá­lyo­zá­sá­­val együtt, ön­ma­gá­tól meg­tör­té­nik.”

Egye­dül a szív, mit úgy sze­re­tünk, a me­ne­dék, ahon­nan az „én” felkél és ahol le­nyug­szik.

Légy tisz­tá­ban az­zal, hogy a szív­ben lé­vő tisz­ta és vál­to­zat­lan Én-tu­dat az a tu­dás, mely – az ego el­pusz­tí­tá­sa ál­tal – el­hoz­za a meg­sza­ba­du­lást.

A szív min­de­nek kö­zép­pont­ja. 

Azt, ami­ből a lé­te­zők lét­re­jön­nek, ab­szo­lút­nak mond­ják. Ez a szív.

Az ab­szo­lút a szív.

Az Ön­va­ló a szív.

A szív a kö­zép­pont,


amely­ből min­den fa­kad.

A szív „Is­ten ki­rály­sá­ga”.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ