„Ígérem önöknek, hogy Igaz Énjükre való ráébredés olyan lesz, mintha óriási teherhet vennének le a vállukról. Többé nem kell majd építgetniük, védelmezniük és dicsőítenünk semmilyen idealizált énképet. Az Igaz Énben élt élet egész egyszerűen sokkal boldogabb létezés, bár a nap huszonnégy órájában soha sincs részünk benne. De innentől fogva bármikor visszatérhetünk ide.”
„Amikor a Hamis Én kifejezést használom, azt az ént értem rajta, amelyet létrehozunk és magunkévá teszünk, hogy megtaláljuk identitásunkat a világban – a munkánkat, a hivatásunkat, a vallásunkat, a kultúránkat, a társadalmi helyzetünk elemeit. A hamis itt nem azt jelenti, hogy rossz, hanem csak azt, hogy külső, múlékony, változó. Valamennyiünknek van Hamis Énje – szükségünk van rá, hogy élni tudjunk a világban.
Az Igaz Én az, aki objektíven vagyunk Istenben. A legtöbb vallási és spirituális hagyomány léleknek nevezi, habár misztikus módon egyben több is annál. Nem saját személyiségünk, választásaink, tapasztalataink révén hozzuk létre, nem lehet előállítani vagy megalkotni. Legbelső lényegünket jelenti. […] Úgy vélem, a halhatatlan gyémánt metaforája fejezi ki legjobban, amiről beszélek: erős, igaz, tiszta, de el van rejtve bennünk."
(részletek egy Richard Rohrral készített interjúból)
(részlet a könyv első fejezetéből)
Részlet a könyvből
Tartalomjegyzék
- Meghívás: az Igaz Én halhatatlan gyémántja
- Előszó
- Mi az „Igaz Én”?
- Mi a „Hamis Én”?
- Mi hal meg, és ki él?
- A tapasztalat pengeéle
- Te Az vagy
- Ha igaz, mindenütt igaz
- Kikényszerített megvilágosodás
- Bensőséges kapcsolatban mindennel
- A szeretet erősebb a halálnál
- Epilógus
- Függelék
- Jegyzetek
- Bibliográfia
