Jan
18
2017
16:00
Jan
18
2017
16:00
A hétpróbás sámán
Én nem vagyok iszákos, se biskó¸ de szent se vagyok. Egy sámán ne legyen szent. Szerezzen a saját bőrén tapasztalatokat, érezze, milyen a mélység és a magasság, a kétségbeesés és az öröm, a káprázat és a valóság, a bátorság és a félelem, érezzen mindent, amit a népe érezhet.
Legyen képes olyan mélyre süllyedni, mint a pondró, és olyan magasra szárnyalni, mint a sas. Amíg nem élte át mindkét szélsőséges lelkiállapotot, nem jó sámán.
Betegség, börtön, szegénység, részegség – mindezt ki kellett próbálnom. Bűnök elkövetésével tartjuk forgásban a világot. Senki sem lehet olyan megátalkodott, olyan embertelen, hogy habtiszta akarjon maradni, lelkét makulátlan műanyag zacskóba burkolja. Az embernek istennek és ördögnek is kell lennie. Jó sámánnak lenni annyit tesz, hogy bele a közepibe, ne vond ki magad semmiből. A sámánnak saját tapasztalatából kell megismernie mindazt, ami az életben csak előfordulhat. Nem szabad visszariadnia attól, hogy néhanapján dühbe jöhet és bolondot csinálhat magából. Az is szent dolog.
A természet, a Nagy Szellem – ők sem tökéletesek. A világ nem bírná ki, ha azok lennének. A szellemnek megvan a jó és a rossz oldala. Néha a rossz oldalból többet tanulok, mint a jóból.
Fiatalkoromban gyalog csavarogtam be a vidéket, mint a hippik, szénakazlakban vagy a prérin, a szabad, csillagfényes ég alatt aludtam. Beléptem öt vagy hat felekezetbe, mindenféle munkát vállaltam. Majdnem olyan volt, mintha sok-sok különböző ember lettem volna: prédikátor, krumpliszedő, tehenészlegény, rodeóbohóc, táblafestő, javasember, szeszcsempész, a Fiatalemberek Keresztény Szövetségének elnöke. Voltam mind keresztény, mind pogány, szökevény és üldöző, a törvény embere és törvényen kívüli. Iskolás műveltségem nem volt, de úgy szívtam magamba a tudományt, mint a szivacs. A sok megemésztetlen ismeret nagy zűrzavart okozott a fejemben. A csavargás és dühöngő ifjúság korszaka 1926-tól 1935-ig tartott. Ennek az időszaknak a legnagyobb részében hobó és hippi módjára éltem, de akadt sok nyugalmas hónapom is, amikor a gyógyítás tudományát próbálgattam, kezdtem beletanulni a sámánhivatásba.
A szívtipró sámán
Sok szerelmem akadt akkoriban. Ma ez a lány, holnap egy másik. Előfordult, hogy este jött egy, a következő meg később, éjjel. Ma már mind nagymamák. Ha manapság a boltban vagy az utcán találkozom valamelyikükkel, így szólok magamban: Itt jön ez a vén madárijesztő, ez volt az a lány, a szeretőm. Most vén keselyűnek nevez, és velem riogatja az unokáit. A hajuk hófehér, némelyiknek olyan ráncos a képe, mint az aszalt szilva, és barázdált, mint a Badlands tájai. De úgy tűnik, szemük ma is a régi módon villan. Azon nem fog az idő.