Élet, ez az olcsó vásári komédia

Kérdező: Mahá­rádzs időnként azt mondja, hogy az egész megnyilvánulás illúzió, és olyan, mint egy mozifilm, egy színdarab, és…

Mahá­rádzs nevetve közbevágott: De nem valami szokásos, értelmes film, hanem pokoli vígjáték, igazán olcsó vásári komédia, ha az ember tisztán és úgy látja az egészet, ahogy a valóságban van. Itt vagyok például én, az otthonomban, senkit sem zavarok, és azt teszem, ami természetesen adódik. Képzeljük el, hogy egy napon beállít hozzám egy rendőr, és azzal vádol, hogy ezen és ezen a napon rablótámadást követtem el Kalkuttában. Én azt felelem neki, hogy ki sem tettem a lábam a városból, hogyan is lehettem volna hát a több ezer kilométerre fekvő Kalkuttában, hogy ott rablótámadásban vegyek részt. Olyan meggyőződéssel mondom ezt, hogy kissé elbizonytalanodik. Tovább kérdezősködik, és végül arra jut, hogy igazat beszéltem. Ezután bocsánatot kér, és távozik. Így is kell tennie.

De most jön a komikus rész. Téged is hasonlóval vádolnak, de annyira megijedsz a rendőr jelenlététől, hogy képtelen vagy tisztára mosni magad, és engeded, hogy letartóztasson. Később, amikor a rács mögött vagy, panaszkodsz a rabságod miatt, és megszabadulásért könyörögsz. Hát nem nevetséges ez?

Eredeti állapotomban, az egységben és a teljességben még azt sem tudtam, hogy létezem. Egy napon aztán azt mondták nekem, hogy „megszülettem”, hogy ez a test „én” vagyok, s hogy ezek az emberek a szüleim. Később naponta további információkat fogadtam el „magamról”, és ezzel egy egész pszeudoszemélyiséget építettem föl, csak azért, mert először elfogadtam azt a vádat, hogy megszülettem – noha teljesen tudatában vagyok annak, hogy nincs tapasztalatom arról, hogy megszülettem volna; hogy soha nem hagytam jóvá, hogy megszülessek; s hogy a testemet rám erőszakolták. A kondicionálás fokozatosan olyan erős lett, hogy nemcsak azt a vádat fogadtam el, hogy adott testként megszülettem, de azt is, hogy valamikor a jövőben meg fogok „halni”, és már maga a „halál” szó is rettegetté, valamilyen traumatikus eseményt jelentő szóvá vált számomra. Hát lehet ennél bármi nevetségesebb? A Gurum kegyelme segítségével felismertem igaz természetemet, és azt is felismertem, hogy milyen hatalmas tréfát űztek velem.

A legelképesztőbb illúzió ezért nem is annyira annak az eseménynek a megtörténte, amelyet „születésnek, életnek és halálnak” ismerünk – mely az „időként” ismert időtartam alatt zajlik –, mint inkább az, hogy elfogadunk egy objektív, különálló létezőt, melyről azt feltételezzük, hogy keresztülmegy e fogalmi esemény megtapasztalásán.

Az alapvető illúzió tehát, amely ezt az illúziót lehetővé teszi, nem más, mint a tér képzete, amelyben a tárgyak kiterjedhetnek, valamint az idő (időtartam) képzete, amelyben a térben kiterjedt tárgyak érzékelhetők.
Érted már, miért mondom azt, hogy az élet egy vásári komédia, egy bohózat? Menj tovább egy lépéssel, és figyeld meg, a te fogalmi személyiséged mennyire keveredett bele ebbe a bohózatba. Nemcsak azt nem látod meg, hogy csupán színész vagy, aki egy szerepet játszik el ebben a vígjátékban, hanem még azt is feltételezed, hogy választási és cselekvési szabadságod van az „életnek” nevezett színdarabban, melynek nyilvánvalóan szigorúan az előre megírt forgatókönyv szerint kell lezajlania. S amikor az események ennek megfelelően megtörténnek a dolgok természetes rendje szerint, a fogalmi létező – mert az ember az – hagyja, hogy a történések hatással legyenek rá, és szenved, majd „rabságra” és „megszabadulásra” gondol.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ

A megszabadulás az, hogy úgy látod az életet, mint egy bohózatot, és érzékeled, hogy te magad (azaz a szikrányi tárgyiasítás nélküli „én”) nem lehetsz semmiféle olyan létező dolog, melynek bármilyen formája, neve vagy jellege van. A megszabadulás annak megértése, hogy az érző tárgyak a teljes jelenségmegnyilvánulás részei, különálló identitás nélkül, s hogy „én” vagyok az érzés, a tudatosság minden érző tárgyban. A megszabadulás annak megértése, hogy jelenségszintű megnyilvánulásomban én, az Abszolútum vagyok a működés (a látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás és gondolkodás) minden más egyéni szereplő jelenléte nélkül.

Érted már, miért „szenvedsz”? A téves azonosulás miatt, jobban mondva azért, mert elfogadtad azt, ami nyilvánvalóan téves azonosulás!