"Ha sietsz, nem éred el Lhászát."

Az éberség gyakorlása elsőre nehéznek tűnhet, de a lényeg nem az, hogy milyen sikereket érünk el azonnal. Ami jelenleg lehetetlennek tűnik, az gyakorlással könnyebbé válik. Nincs semmi, amit ne tudnánk megszokni. Gondoljunk csak azokra a kellemetlen dolgokra, amelyeket megszokottnak fogadtunk el. Ilyen például a csúcsforgalomban való araszolás vagy a kapcsolatunk egy összeférhetetlen rokonnal vagy munkatárssal. A tudatossá válásunk egy fokozatos folyamat: új neuronális kapcsolatokat hozunk létre, és a régiek közötti kommunikációt gátoljuk. Ez azt kívánja meg tőlünk, hogy türelmesen, egyszerre csak egy kis lépést megtéve haladjunk, nagyon rövid ideig történő gyakorlással.

Ha folytatod ezt a gyakorlatot, felfedezed, hogy bár a gondolatok és az érzelmek jönnek-mennek, a tudat természetes tisztaságát ez soha nem bolygatja vagy zavarja meg. Hadd szemléltessem ezt egy példával: az egyik új-skóciai utazásom során meglátogattam egy elvonulóházat, amely meglehetősen közel feküdt az óceánhoz. Aznap, amikor megérkeztem, tökéletes volt az idő: az ég felhőtlen, az óceán pedig mély, tiszta kék volt – gyönyörű látványt nyújtott. Azonban amikor másnap reggel felébredtem, az óceán úgy festett, mint egy sűrű, zavaros leves. „Mi történt az óceánnal? – tűnődtem. – Tegnap olyan tiszta és kék volt, ma pedig hirtelen piszkos lett.” Lesétáltam a partra, de hiába kerestem a változás nyilvánvaló okát. Sem a vízben, sem a part mentén nem volt sár. Majd felnéztem az égre, és amint megpillantottam a vastag, sötétzöld felhőket, rájöttem, hogy a felhők színe változtatta meg az óceán színét. Maga a víz, közelebbről szemügyre véve, még mindig tiszta és áttetsző volt.

A tudat sok szempontból olyan, mint az óceán. A „színe” napról napra vagy pillanatról pillanatra változik, visszatükrözve az úgyszólván „fölötte” áthaladó gondolatokat, érzelmeket és a többit.

De maga a tudat, akár az óceán, soha nem változik: mindig tiszta és áttetsző, függetlenül attól, hogy mit tükröz vissza.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ