"De hisz' ez a fickó rendes!" - a neuroplaszticitásról dióhéjban

A neuronok működésének megismerése valójában nem bírna nagy jelentőséggel a szenvedés vagy a boldogság szempontjából, néhány fontos részletet kivéve. Amikor a neuronok összekapcsolódnak, olyan erős kötelékeket alakítanak ki, amely régi barátságokhoz hasonlatos. Szokásukká válik, hogy ugyanolyan üzeneteket küldözgessenek egymásnak, mint amilyenekkel a régi barátok hajlamosak alátámasztani egymás nézeteit különböző emberekről, eseményekről és tapasztalatokról. Nagyrészt mindannak, amit mentális szokásoknak hívunk, ez a kötés a biológiai alapja. A mentális szokások amolyan reflexszerű reakciók, amelyeket bizonyos típusú emberekre, helyekre és dolgokra adunk.

Egy nagyon egyszerű példával élve: 

Ha egészen kis koromban megijeszt egy kutya, az agyamban neurológiai kapcsolódások olyan csoportja alakul ki, amely egyrészt a félelem fizikai érzeteivel függ össze, másrészt azzal az elképzeléssel, hogy a kutyák ijesztőek. Amikor legközelebb kutyát látok, a neuronoknak ugyanez a csoportja kezd el újra diskurálni egymással, hogy emlékeztessenek rá: a kutyák ijesztőek. Ráadásul minden alkalommal, amikor beszélgetésbe elegyednek, az egyre hangosabb és meggyőzőbb lesz, míg olyan bevett szokássá nem válik, hogy mindössze gondolnom kell a kutyákra, és a szívem máris majd kiugrik a helyéről, és kiver a víz.

De tegyük fel, hogy egyszer meglátogatom egy barátomat, akinek van kutyája. Először talán megijedek az állat ugatásától, amellyel a kopogásomra felel, vagy amikor kiront, hogy megszagolgasson. Egy idő után azonban a kutya megszokik, a lábamhoz vagy az ölembe kuporodik, sőt még meg is nyalogat – olyan boldogan és kedvesen, hogy gyakorlatilag el kell tolnom magamtól.

A kutya agyában az történik, hogy bizonyos neuronális kapcsolódások, amelyek a szagomhoz társulnak, valamint azokhoz az érzetekhez, amelyek azt közlik vele, hogy a gazdája szeret engem, olyan mintát hoznak létre, amely gyakorlatilag azt jelenti: „Hé, ez a fickó rendes!” Mindeközben a saját agyamban neurológiai kapcsolódások új, kellemes fizikai érzetekkel összefüggésben álló csoportja beszédbe elegyedik egymással, és én azt gondolom: „Hé, lehet, hogy a kutyák aranyosak!” Minden alkalommal, amikor meglátogatom a barátomat, ez a minta erősödik, a régi pedig gyengül, míg végül többé már nem félek annyira a kutyáktól.

Az idegtudomány erre a képességre – a régi idegi kapcsolódások újakkal történő felváltására – neuroplaszticitásként hivatkozik. A tibeti kifejezés ugyanerre a képességre a leszu rung va, amit hozzávetőlegesen „rugalmasságnak” lehetne fordítani. Bármelyik kifejezést használhatjuk, és ezáltal nagyon okosnak tűnhetünk,

a lényeg azonban az, hogy – szigorúan sejtszinten nézve – az ismétlődő tapasztalatok képesek megváltoztatni az agy működését. Ez a buddhista tanítások mikéntje mögötti miértre ad választ. E tanítások azzal foglalkoznak, hogyan lehet megszabadulni a boldogtalansághoz vezető mentális szokásoktól.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ