A spontán jelenlét látomásai

Ekkor a formák, hangok és fények hatalmas tapasztalata jelenik meg egyszerre – ragyogó síkok, sugarak és gömbök –, és kiterjednek az egész univerzumban. Minden korábbi látvány, hang és fény, valamint a tiszta és tisztátalan birodalmak látomásai a szambhógakája fényességének egyetlen, spontán látomásában adódnak össze – a látvány fényességében. Ugyanekkor a meg nem jelenés, a tiszta tudat-üresség dharmakájafényessége tiszta égboltként dereng fel a fejünk fölött.

Természetesen bármit mondunk erről a tapasztalatról, azt korlátozzák a szavak és a fogalmak, amelyek nem azonosak a tényleges élménnyel. Beszélhetünk „fényről” és annak „ragyogásáról”, vagy használhatunk olyan szavakat, mint az „üresség” és a „szentség”, de a voltaképpeni tapasztalat meghaladja mindazt, amit az értelmünkkel fel tudunk fogni a tanítások hallgatása vagy könyvek olvasása révén. A tényleges tapasztalatot csak akkor ismerhetjük meg, ha jelen van a szívünkben.

Padmaszambhava nagyon világosan kijelenti, hogy az istenségek és a mandalák, a hangok és a fények minden látszata a saját tudatunk alapvető természetéből fakad. A tudat alapvető természete tisztaság-üresség, hang-üresség és tiszta tudat-üresség formájában nyilvánul meg. Nincs semmi külső, semmi rajtunk kívüli. Miközben megpróbálunk beszélni ezekről a tapasztalatokról másoknak, vagy mi magunk igyekszünk megérteni őket, feltehetünk olyan kérdéseket, mint például: „Mekkora egy bindu? Lapos vagy kerek, mint egy gömb?” Az efféle kérdések azonban nem lényegesek, hiszen csak a binduk és a fények szimbolikus jelentéséről beszélünk. Azt kérdezni, hogy milyen erős ez a fény, vagy hogy inkább fluoreszkáló fényhez vagy napfényhez hasonlít-e, lényegtelen a mi szempontunktól. Látnunk kell, hogy ezek csupán jelképek – nekünk pedig a tényleges tapasztalatot kell keresnünk.

A bölcsesség e fényének mély és személyes megértése nem különbözik a samatha megértésétől. Amikor először kapunk útmutatásokat a samatha gyakorlásához, olyasmiről beszélnek nekünk, amit „éberségnek” hívnak, és ami elvezet a béke és a tisztaság állapotához, sőt még az úgynevezett „nem gondolkodáshoz” is. Amíg azonban nem ülünk le, és nem alkalmazzuk az útmutatásokat a tudatunkra, addig semmit sem jelentenek. Meg kell ízlelnünk a béke tapasztalatát, hogy megértsük, mit jelent. Látnunk kell, hogy a zavarodottságból megjelenik a világosság, és jelen kell lennünk egy gondolat megszűnésekor, hogy megértsük, mire utal a samatha nyelvezete. Ekkor kijelenthetjük: „Ó, hát ezt jelentik az útmutatások!” Addig a pillanatig megértésünk fogalmi jellegű, és hiányzik belőle a valódi mélység.

UGRÁS A KÖNYVHÖZ